DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én a jegyesség kérdésével nem szeretnék külön foglalkozni, bár megjegyzem, hogy két ember érzelmi kötődése, esetleges házasságkötési szándéka két ember belső ügye. Ezt a külvilág nem is feltétlenül ismeri, márpedig a jegyességhez bármilyen jogkövetkezmény vagy egyáltalán az intézmény léte feltételezi a nyilvánosságot, feltételezi, hogy a külvilág azt megismerje, az bizonyítható legyen pontos időponttal, és ezek a feltételek a mai világunkban a legcsekélyebb mértékben sem állnak fenn. Gondolom, hogy önök sem kívánnak, mondjuk, közjegyzői nyilvántartást vezetni erről a kérdésről.

De sokkal inkább érdekes ennek a bizonyos 30 napos előzetes bejelentésnek a kérdése, különösen azért, mert éppen Salamon képviselőtársunk szokott nagy ívű jogtörténeti előadásokat adni. Itt szeretnék arra hivatkozni, hogy mi is ennek a 30 napnak az eredete. Az imént említett időpontot megelőzően mindenki a saját felekezetének papjánál kötötte meg a házasságot. Elválni pedig a saját felekezet egyházi bíróságánál lehetett. Majd érdekes dolog történt, amikor az állami anyakönyvvezetés bevezetése megtörtént, vagy amikor a jelenleg még hatályos családjogi törvény hatályba lépett, akkor ugyanennek a logikának a mentén az az előírás volt, hogy mindenki a saját lakóhelye szerinti anyakönyvvezetőnél köthetett házasságot, bárhol máshol csak előzetes bejelentés alapján. Majd ezt követően ezt a korlátozást feloldották azzal, hogy bárhol köthető, de 90 nappal, három hónappal előtte be kell jelenteni; majd 1990-ben ezt követte egy enyhítés, amikor a három hónapról 30 napra csökkent a bejelentési határidő. Nézzük csak meg: korlátozott jogok, korlátozott illetékesség, majd 90 nap vagy három hónap, majd 30 nap. Akkor a következő fázis mi lehet? Csakis a megszüntetés. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu