DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Nem a vita ilyen - hogy is mondjam? - apró részletének kiemelésével, de a tények megismerésének a szándékával szeretném a kialakult számháborúban tényként közölni, hiszen a parlament honlapján - tényként megállapítható - összesen 294 érvényes módosító van jelenleg a Ház előtt, amely egybevetve az 1176 szakaszból álló törvényjavaslattal valóban csekély számú, és nem kell az ajánlási pontok tekintetében fokozni a számossággal kapcsolatos aggályokat. Tehát 294 érvényes javaslat van, amelyek közül természetesen meglehetősen sok fedi egymást, azonos vagy nagyon hasonló tartalommal bír.
Egy apró reagálás Salamon László képviselőtársamnak a 3. ajánlási ponttal kapcsolatos kifogására. Felhívnám a figyelmét, hogy az előttünk álló törvényjavaslat első könyv 6. §-ának (1) és (2) bekezdésében írott két mondatot szíveskedjék elolvasni, és abban a pillanatban megtalálhatóvá válik a számára hiányzó rendelkezés, hiszen a törvény tiltja a joggal való visszaélést, és joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul. Tehát megtalálható ez a rendelkezés - ezt megismételni vagy külön szakaszban megjeleníteni így felesleges és nem indokolt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés