DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sajnálatos, hogy az általános vitában elhangzott állításokkal kapcsolatban felsorakoztatott tények nem akadályozták meg, hogy most a részletes vitában ugyanazok a megalapozatlan állítások újra elhangozzanak. Ezért újra kénytelen vagyok hivatkozni arra, hogy a polgári jogi kodifikációval kapcsolatban 2002. január 31-én született egy kormányhatározat, amely elfogadja a szakértői bizottság javaslatát, és elrendeli, hogy a végleges normaszöveg kidolgozása történjen meg. Erre határidőt is meghatároz: ez a határidő 2002. IV. hó, amikor ismételten a kormány elé kell a javaslatot, már a normaszöveg-tervezetet terjeszteni. Majd 2003. január 25-én szintén határozatot hoz a kormány, amikor jóváhagyja az addig elkészült normaszöveget, és 2005. szeptember 30-ára tűzi ki azt az időpontot, amíg be kell fejezni a bizottságnak az ez irányú munkáját.

A nyilvánvalóan jelentős munkára tekintettel 2005. február 8-án foglalkozik ismét a kormány ezzel a kérdéssel, és módosítja a határidőt 2007. június 30-ára, amikor a szakértői bizottságnak a végső anyagot a kormány elé be kell terjesztenie.

Azt kell hogy mondjam, nem történt méltánytalanság, hanem egy jól kiszámítható, évekkel korábban meghatározott feladatelvégzésre vonatkozó határidő került meghatározásra, ami bekövetkezett, amelynek a következményei természetesen mindenki számára irányadóak. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu