GODÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Valamennyien kézhez kaptuk a 26. számon készült ajánlást, amit az alkotmányügyi, a környezetvédelmi, az önkormányzati és a mezőgazdasági bizottság ajánlott az Országgyűlésnek. Ebben az ajánlásban a képviselőtársaimmal beadott módosító javaslatokat támogatta a négy bizottság, ezek az 1., 9., 10., 14., 15., 17., 18., illetve 19. sorszámon futó módosító javaslatok. Az ellenzéki képviselők részéről benyújtottak közül pedig a 2. és a 16. számú módosító javaslat került támogatásra, az előterjesztő egyetértett a módosító javaslatokkal.
Én úgy gondolom, hogy a bizottsági ülésen is felvetődött néhány olyan kérdés, amit mi, képviselők, kormánypárti képviselők is átgondoltunk, és néhány kapcsolódó módosító javaslatot készítettünk, de gondolom, hogy az ellenzéki képviselőtársaim is készítettek kapcsolódó módosító javaslatokat. Csak példaként szeretném felhozni, hogy a termőföldről szóló törvény módosítása kapcsán próbáltuk átérezni azokat az aggodalmakat, amiket az ellenzéki képviselők megfogalmaztak, és ehhez egy kapcsolódó módosítót készítettünk az öntözési telki szolgalmi joggal kapcsolatosan, ami pontosabban körülírja a szolgalmi jog igénybevételére vonatkozó szabályokat.
Én úgy gondolom, ha elfogadjuk ezeket a szabályokat, akkor lesz kellő idő a vadásztársaságoknak is, a földtulajdonosi jogközösségeknek is felkészülni 6-7 év után vagy 7 év után - 7 év a rendelkezésre álló idő, hogy felkészüljenek - egy földtulajdonosi közösség gyűlésének az összehívására.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés