KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm államtitkár úr válaszát. Annyival talán jobb a mostani válasza, mint a múltkori volt, hogy végre felismerte azt az összefüggést, hogy ha sokat ellopnak, de annál többet ültetünk, akkor az okozott kár relatíve csökken, miközben ez persze csak látszatra igaz. Az igazi az volna, ha a falopásokat már régen meg lehetett volna gátolni vagy legalábbis csökkenteni.

Azt is említette, hogy már adtak ki határozatot. Még egyszer mondom, államtitkár úr, nincs róla tudomásom, hogy bármilyen határozat kikerült volna. Ahhoz pedig az idő rendkívül rövid és sürgető, hogy végre belefogjanak a faültetésbe vagy csemetedugványozásba, vagy ne fogjanak bele. Ma már március idusán járunk, az utolsó pillanatokban vagyunk. Örülnék neki, ha a viszontválaszában valami konkrét időpontot tudna mondani e tárgyban, államtitkár úr, mert ez nem nyugtatja meg a gazdálkodókat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu