DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az új polgári törvénykönyv vitatásához hozzákezdtünk, tényként állapítottuk meg, hogy hatalmas újdonságot, teljesen előzmények nélküli innovációt nem kívánunk a törvény rendelkezései közé csempészni. Ugyanakkor az is tény, hogy a vitára való felkészülés kapcsán nem árt megnézni, hogy mi is az alapja annak a szövegjavaslatnak, amit esetleg módosítani javaslunk. Ezzel összefüggésben szeretném szíves figyelmükbe ajánlani, hogy a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának 9. számú kollégiumi állásfoglalása gyakorlatilag szó szerint azt tartalmazza, amit a kormány által előterjesztett és Rétvári Bence képviselőtársam által módosítani kívánt szöveg tartalmaz.
(14.40)
Tehát egy kiforrott, a mindennapokban következetesen és aggály nélkül alkalmazott jogi konstrukció törvényi szinten történő megjelenítése az eredeti javaslat szándéka.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés