KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon rossz példát tetszett felhozni érvként a visszalépésre, ugyanis én nagyon jól emlékszem a '97-es időszakra, akkor népjóléti államtitkárként közreműködtem a tőkefedezeti nyugdíjpillér kialakításában, és akkor óvtuk a magánnyugdíjpénztárba való belépéstől azokat, akik mondjuk, 2006-ban, 2007-ben vagy akár 2009-ben mennek nyugdíjba. Én magam még hosszú idő múlva megyek nyugdíjba, de én sem léptem be, mert nem nekünk találták ki ezt a nyugdíjrendszert. (Felzúdulás az ellenzéki oldalon. - Az elnök csenget.) Ez egy hosszú távú megtakarítás, és annak a demográfiai problémának a kockázatát hivatott kiküszöbölni, amit már hál' istennek 1997-ben felismertünk. S ha most megnézi, hogy mi következik 2020-ban, 2030-ban vagy 2050-ben a demográfiai helyzet következtében, akkor rá fog jönni, hogy nemcsak Magyarország, hanem más országok is helyesen léptek ebbe az irányba.

Az igaz, hogy a tavalyi eredmény ilyen szempontból nem kedvező, de nem szabad elfelejteni, hogy a magán-nyugdíjpénztári megtakarítás hosszú távú folyamat. A jövőbeni ellátások mértékét nem egy év, hanem a felhalmozási időszak több évtizedének együttes eredménye határozza meg. Nem csellel léptettük be ezeket az embereket, hanem világosan megmondtuk nekik, hogy milyen feltételekkel, hogyan léphetnek be, és számoljanak. Az más kérdés, hogy az egyéni felelősség kinél-kinél hogyan érvényesül.

Egyéb vonatkozásban pedig 2002. december 31-éig került meghosszabbításra a visszalépési lehetőség. Őszintén megmondom, mi nem tervezzük azt, hogy a visszalépési lehetőséget adott esetben újra kinyissuk. Azzal érvelünk, hogy ez hosszú távú megtakarítás, és az egyéneknek is van felelősségük abban, hogy mit indítottak el 1997-98-ban. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu