KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megítélésem szerint a képviselő úrnak meglehetősen fontos ez a beruházás, hiszen hosszú órákat várt arra, hogy ezt a kérdést el tudja mondani, illetve rá tudja irányítani a figyelmet erre a kérdésre.

13 kiemelt projekttervet mintegy 30 milliárd forint értékben, uniós támogatást vont vissza a kormány azért, mert a projektgazdák nem tudták teljesíteni eredeti vállalásukat, nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azt. A kormány a meg nem valósuló projektekből származó forrás jelentős részét munkahelyek megőrzésére, illetve a nemzetközi válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére kívánja felhasználni. Összesen egyébként 335 darab különösen fontos, kormánydöntést igénylő, úgynevezett kiemelt projekt megvalósítása, illetve előkészítése folyik jelenleg, és összesen ezek közül 13-at vont most vissza a kormány.

Akkor, amikor nevesítésre kerültek ezek a projektek, a kormányhatározat előírta, hogy az irányító hatóság a kiemelt projektekre vonatkozó támogatási szerződést a határozat hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül megköti. A kormánydöntéstől számítva több mint 19 hónap telt el, ez idő alatt azonban nemcsak a támogatási szerződés megkötésére nem került sor, de a végső döntés meghozatalához szükséges, részletesen kidolgozott projektdokumentáció sem került véglegesítésre és benyújtásra az illetékes közreműködő szervezethez. A projektgazda nem tartotta be az akciótervi nevesítés előtt vállalt határidőket, amelyre az előkészítés elhúzódásával, a műszaki tartalom tisztázatlanságával, új út lévén a teljes út megtervezésének szükségességével érvel. Az illetékes ROP-irányító hatóság által meghatározott határidők szerint a részletes projektjavaslat benyújtásának 2008. szeptember 30-áig, a támogatási szerződéskötésnek 2008. december 15-éig kellett volna sor kerülnie, amelyek azonban nem teljesültek.

A kiemelt projektek kiválasztásának eljárásrendje rendelkezik arról, hogy a kiemelt projektek az akciótervben előzetesen nevesítésre kerülnek, azonban a nevesítés nem eredményezi a támogatási szerződés megkötésének kötelezettségét. Az akciótervben történő előzetes nevesítés szükséges, de nem elégséges előfeltétele a kiemelt projekt támogatásának. Az előzetes nevesítés nem eredményezi a támogatási szerződés megkötésének kötelezettségét, erről az iránytó hatóság egy későbbi fázisban további információk alapján dönt.

A döntés, mármint a visszavonó döntés tehát, tisztelt képviselő úr, nem a takarékoskodásról szólt, hanem arról, hogy mindenkinek értenie kell: az uniós pénz arra van, hogy abból épüljön az ország, munkahelyeket őrizzünk meg és létesítsünk. Aki az uniós pénzt csak megnyerni akarja, de értelmesen felhasználni nem - most ez nem önre vonatkozik, hanem a projektgazdára -, attól ezt a pénzt vissza kell vonni, és oda kell adni másnak, annak, aki akar és tud is haladni, aki munkahelyeket tud megőrizni, új munkahelyeket tud létrehozni. Nyilvánvalóan önöknek is ugyanez volt a szándéka, tehát ez nem is akarom megkérdőjelezni, de ebben a helyzetben ezt a döntést a kormánynak meg kellett hozni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az összekötő út megépülése végleg lekerült volna a napirendről. A projektjavaslat a kiemelt projektek kiválasztásának eljárásrendjét követve, új eljárásrend keretében újra benyújtható, ennek feltételrendszere az NFÜ honlapján már elérhető.

Tisztelettel arra kérem a képviselő urat, képviselőtársamat, hogy ezt a pályázatot szíveskedjen figyelemmel kísérni, illetve a pályázati feltételeket, és szorgalmazza azt az együttműködést, aminek a projektgazda és az önkormányzat és mindenki más, az NFÜ részese kell hogy legyen, hogy ismét vissza tudják hozni ezt a beruházást arra a szintre, ahol ez volt, és a támogatási szerződés is létrejöjjön.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu