KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kóka Képviselő Úr! Szerintem akkor teszünk jót, ha valóban konkrétan megbeszéljük azt, hogy milyen kiadáscsökkentéseknek van realitásuk, nem hogy általában beszélünk róla.

A kormány 2008. októbertől kezdődően, amikor világossá vált, hogy teljesen más, megváltozott gazdasági körülmények között kell az államháztartás működését biztosítani, onnantól kezdve egészen az ez évi döntésekkel nagyjából egy 800 milliárd forintos kiadáscsökkentő intézkedéshalmazról döntött. Erre azt mondani, hogy nem csinált semmit októbertől a kormány, egyszerűen nem igaz. A Reformszövetség, illetve az önök javaslata azt mondja, hogy csak az állami működési kiadásoknál maradjunk, hogy 2009-ben még tovább kell növelni ezt a kiadáscsökkentést; összességében kell még ebből a rendszerből 260 milliárd forintot kiszedni.

Azt javaslom, hogy akkor vegyük sorra, és nézzük meg ebben a vitában, hogy valóban van-e ennek realitása. Én a Reformszövetség anyagából dolgozom, és ebben látom, hogy 1400 milliárd forintból indul ki, tehát eleve van 200 milliárd különbözet a mi számításunk és a Reformszövetség számítása között, mert szerintünk az állam működésére 1200 milliárd forint - nagyjából kerekítve -, ami jelenleg rendelkezésre áll. Ebből a rendszerből úgy kiszedni 260 milliárd forintot az elkövetkezendő években, hogy a kutatás megmaradjon, hogy az uniós programok menjenek, hogy az APEH, a VPOP és azok a legfontosabb intézmények működjenek, az a kérdés, hogy meg lehet-e ezt tenni, tisztelt képviselőtársaim.

Én már ezt egyszer levezettem itt a parlamentben, hogy ennek nem látjuk a realitását, de mondja, képviselő úr, hogy mihez lehet és mihez kell hozzányúlni. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu