KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Amit Kovács Tibor képviselő úr mondott az elmúlt percekben, arra szeretném a felhívni a figyelmét a képviselő úrnak, hiszen a társadalmi hatások figyelembevételét nem lehet mellőzni, tisztelt képviselő úr.

Az OÉT-en a munkavállalókkal, munkaadókkal kötött megállapodásunk nettó hatása 50 milliárd forint, tisztelt képviselő úr. A másik, hogy amiről év végén döntést hozott a kormány egyébként úgy, hogy azt a nagyon feszes hiánycélt, amit év elején kitűztünk, még feszesebbre vettük, és radikálisan csökkentettük az államháztartás ESA-hiányát, ebbe belefért az, hogy éppen a válság miatt olyan beruházásokról döntött a kormány, aminek az összértéke megítélésem szerint gazdaságpolitikai szempontból fontos. Itt tehát nincs 200 milliárd forintos lyukütés.

Ugyanakkor ebben az évben kifejezetten az állam működését illetően egy 60 milliárd forintos jelentős kiadáscsökkentésről döntött a kormány. Azt gondolom, hogy ezt értékelni kellene, és ha ez még nem elég, még egyszer mondom: nem általában kell mondani, hogy mi az, amit nem akar csökkenteni az SZDSZ vagy a Reformszövetség, hanem azt kell mondani, hogy akkor azon belül a 260 milliárdos működési előirányzaton belül mi az, amit úgy gondol, hogy szükséges meglépni; és nyilvánvaló, hogy ez csak egy tétel persze, mert ez még nem fogja kiadni azt az 1300 vagy 2500 milliárdos tételt. Ezt sem ártana tudni pontosan.

Tehát nyilvánvaló, hogy akkor tételesen végig kell menni ezeken a kiadásmérséklő intézkedéseken, és akkor tudunk értelmes vitát folytatni, de a 200 milliárd forintos lyuk már önmagában nem állja meg a helyét, amit mondott, képviselő úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu