KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kóka Képviselő Úr! Az 1300 milliárd rendben van. Az nincs rendben, hogy az intézkedésekkel ez a szám nincs alátámasztva. Én most abból tudok kiindulni, ami tanulmány rendelkezésünkre áll, amit a Reformszövetség készített a kiadáscsökkentések elrendezésére.
Most nem akarok kitérni az állam működésére vonatkozóan. Azt gondolom, nagyon jelentős különbség látszik aközött, ami az ön javaslata és amit mi megvalósíthatónak tartunk. Szakadjunk el ettől a javaslattól, és nézzük meg, hogy milyen intézkedéssel próbálják a felsőoktatásnál. Az oktatási rendszerből 65 milliárd forintot gondolnak kiszedni. Ez a jelenlegi támogatás mindegy 30 százalékát tenné ki, amely az államilag finanszírozott létszám csökkentésével - miután felmenő rendszerben van és történhet a végrehajthatóság - a számítottnál lassabb ütemben tudna csak megvalósulni.
Megnéztük a családtámogatási szociális kiadásokat. Felelősséggel tudom állítani, hogy ami le van írva a tanulmányban, abból 50-80 milliárd forint nincs intézkedéssel megalapozva. A MÁV támogatásából, a képviselő úr nagyon jól tudja, ki lehet-e szedni 85 milliárd forintot, amit előirányoz a MÁV. A gazdasági funkcióknál 120 milliárd forint megtakarítást gondolnak. Az az érzésem, hogy itt sincs alátámasztva intézkedéssel, és akkor a kiadások reálértéken történő befagyasztása, ennek a gondolata sem hozza mindazt, amit gondoltak.
Tehát én arra akarok utalni, hogy szép az a 1300 milliárd, de ha nincs alátámasztva intézkedéssel, akkor csak beszélünk róla, és jól hangzó számokat mondunk. Én azt szeretném kérni, hogy nézzük konkrétan az intézkedéseket is, hogy akkor miben gondolkodnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés