LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A "Felelős kormányt Budapesten!" táblával kapcsolatban Juhász Gábor államtitkár a március 15-i ünnepre érkező lelkivilágával imigyen foglalkozott - és itt minden szónak jelentősége van : "Milyen lelkivilága lehet annak, aki üres tojástartó dobozzal és Sztálin-kötettel a hóna alatt megy az ünnepre?" Szerinte ettől az illető törvényszerűen ordítani kezd.

Na de mit csinál az a képviselő, aki az előtte fekvő, a privatizáció lezárását célzó jelentést veszi a kezébe, ha a sorok mögé is lát? Ordítani kezd, és rendőrért kiabál. (Derültség és taps a Fidesz soraiból.) Minimum felteszi magának a kérdést, milyen lehet a privatizátorok lelkivilága. Egészen Trockijig kellett visszamennem. Például a harmincas évek derekán előrevetíti a lehetőséget, hogy a sztálini bürokrácia, ahogy ő fogalmazza, "ez a társadalomtól elidegenedett, ámde azon élősködő kaszt" az állami tulajdont és saját politikai privilégiumait egy kedvező szituációban könnyedén örökölhetővé teheti saját maga és leszármazottai számára.

Trockij két verziót is elképzelt. Ha a szovjet hatalom összeomlana, és egy azonnali, teljes burzsoá restauráció következne be, a hazatérő emigránsok, valamint az országba azon nyomban beáramló idegen tőke képviselői sok szolgálatkész embert találnának maguknak e kasztból: állami hivatalnokokat, vezető szakembereket, vállalatigazgatókat és persze pártfunkcionáriusokat. A totális kapitalista restauráció a sztálini apparátust összeomlasztaná ugyan, ám jóval kevesebb bürokratát mozdítana el a helyéből, mint egy valódi szociális forradalom, amely magával a kaszttal számolna le - mondja Trockij. Mi több, a funkcionáriusok fontos részét képeznék az újburzsoáziának.

A második verzió, hogy nem következik be azonnal a teljes restauráció, hanem létrejön egy sajátos átmenet. Ekkor a bürokrácia az állam élén maradna, s maga kezdeményezné a tulajdonviszonyok átalakítását, természetesen saját javára - mondja Trockij. A szocialista bürokrata és menedzser hamar felismerné, hogy bár nem elég trösztigazgatónak lenni, részvényessé is kell válni. Trockij alapján minden világos. Lehet, hogy e mondataiért végezték ki jégcsákánnyal az elvbarátai.

Mi ez az előterjesztés? Régen úgy hívták, hogy bőrpapír, ami igazol mindent. Ez egy menlevél. Az ügynek ugyanakkor könyvtárnyi irodalma van. Közgazdászok, szociológusok, történészek, jogászok hada foglalkozott vele. Az Állami Számvevőszéknek sok száz oldalas elemzései vannak, erős szavakat használva a privatizáció menetéről. Ehhez képest nagyon karcsú és szemérmes ez az iromány. Az ÁSZ jelentései, a mérsékeltebb elemző írások is tele vannak egészen súlyos kritikai elemekkel. A kritikusabb elemzéseknek pedig se szeri, se száma.

Elvárható-e a jelenlegi hatalomtól, hogy egy csipetnyi kritikát, önkritikát építsen be ebbe a jelentésbe? Erkölcsileg elvárható volna, de jog és erkölcs végzetes szétválásának időszakában ne legyenek illúzióink. Éppen a kormány tagjai között vannak olyanok, akik a fő haszonélvezői hetedíziglen a privatizáció mindenféle trükkös és még trükkösebb válfajainak, a spontánnak, az E-hitelesnek, a kárpótlási jegyesnek, a mindenféle kiszervezéssel létrejöttnek, a telefonosnak, a szemesnek - akinek áll a világ. Józan ésszel tehát nem várható el, az elszámoltatástól való félelemtől vezérelve még kevésbé. Bár egyszer mindennel el kell majd számolni, még akkor is, ha a privatizációval kapcsolatos dokumentumokat is privatizálni akarják. A múltat végképp eltörölni - az előterjesztésnek ez az alapvető célja. A felelősség egybemosása a másik, de erről a képviselőtársaim hosszan beszéltek.

Egy nem kevésbé alapvető cél kommunikációs jellegű: belesulykolni a közvéleménybe, hogy ez akkor is siker, ha voltak is kisebb-nagyobb gondok, bajok vele. Ennek megvannak a jelszavai: az állam rossz - persze, a rossz állam rossz -, a piac, ugye, a piac mindenhatósága, a verseny, a szerkezetátalakítás, a szebb jövő, ami csak nem akar eljönni. Hogy a mai súlyos problémáink gyökerénél ott van a privatizáció, az nem derül ki ebből a jelentésből, mert erről ez nem szól.

A jelentés nagyon érdekes. A jelentés 41. oldalán a privatizációs bevételekkel kapcsolatosan két szám jelenik meg. Az egyik helyen 2395 milliárd, pár sorral lejjebb ugyanezen a lapon 2953 milliárd szerepel. Néhány számjegy eltévesztése csaknem 600 millió - csekélység, de cseppben a tenger. Ez mutatja az önök működését.

Itt azt írja a kormány, hogy a privatizációval összefüggő kiadások összege 1370 milliárd, ami első látásra elég magasnak tűnik. Szerintem második látásra még magasabbnak, mert elsőre nem hiszünk a szemünknek.

Számtalan dologgal nem foglalkozik ez az anyag: a lakásprivatizációval, ami akkor nagy élmény volt mindenkinek, a szocializmus tulajdonosellenessége után ennek a problémáit viszont az ombudsman ma már ősbűnként emlegeti. Nem foglalkozik a médiaprivatizációval, kérem, az önkormányzati vagyon szét- és elprivatizálásával. Ezek nem az ÁPV Rt. és jogutódjainak a tevékenysége, de azt a privatizációs légkört, ami áthatotta az egész magyar valóságot, mégiscsak az ÁVÜ és jogutódjai alakították ki. Csak a távhőcégek szétszedését említem meg, Béccsel összehasonlítva. Ott feleannyiba kerül a távhő, mint nálunk. De miért? Mert az egész megmaradt közösségi tulajdonban az erőműtől a fogyasztóig majdnem. Az energiaszektor és a közszolgáltatások privatizációjával kiemelten kell foglalkozni; éspedig ennek nem csupán a gazdasági hatásaival, hanem a közszolgáltatási jelleg megszűnése miatti rendkívül negatív társadalmi szociális hatásokkal.

A privatizációs folyamatok ellenőrzéséről, utóéletéről egy szó sem esik a jelentésben: mi lett a szerződésekkel, mit kötöttek ki, mit vállaltak, mit teljesítettek, kinek a kezébe került végül? Az, aki vállalta az eredeti megállapodást, vagy más? Erre volt-e még ráhatása az eredeti szerződő félnek? Ahogy itt is az útvesztőben, strómanok segítségével, eltűnt minden garancia, ha volt egyáltalán. Hogy lehet az, hogy ezek a szerződések, amelyek a nemzeti vagyonról szólnak, a nemzeti vagyonról, egyszerűen üzleti titokká lettek minősítve? Hogy lehet az, hogy számos olyan esetet tudunk, hogy az ÁPV Zrt.-től és jogutódjaitól egyszer csak vezetők - a privatizációban részt vettek - kerülnek a privatizált vállalatokban vezető beosztásokba? A korrupció kiterjedtségét ismerjük-e, aminek ez csak az egyik kis szelete? A piacszerzés folyamatát ismerjük-e, hogy a vállalatokat csak azért vették meg, hogy gyorsan bezárják, piacot szerezzenek, az értéket pedig kivigyék az országból és így tovább?

(17.20)

A 2004-es ÁSZ-jelentés szerint eltűnt 4000 milliárd forintnyi állami vagyon, szőrén-szálán eltűnt, nem lehet utánakeresni. Kérem, ez nem faforgács, nem faszilánk, ami a favágás természetes mellékterméke - ahogyan a szocialista diktatúrában honos mondás tartja: ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. Nem! Ezek egész erdőségek, ezek egész hegyek, hegyvonulatok.

Ez bizony ügyészségért kiált - amit az ÁSZ-jelentés napvilágra kerülésekor azonnal, hivatalból talán üldözni kellett volna? A számtalan átalakulás nem azt szolgálta, hogy a nyomokat végképp el lehessen tüntetni? Hiszen minden átalakulás végül is a papírok bizonyos elvesztésével, kidobásával is járt. A privatizációs szervezet számtalan átalakítása nem pontosan azt a célt szolgálta, hogy a felelősöknek nyoma vesszen? Hogy a felelősök indián ösvényre léptek, visszahátráltak a patakmederben, majd eltűntek, nyomukat sem lehet találni?

Mit mond Keller László államtitkár úr? Az államadósság csökken. Ennek az ellenkezőjét az emberek pontosan tudják. Az önök regnálása alatt ugrik meg mindig az államadósság csillagászati mértékűre. A Fidesz-kormány 2002-ben 8 ezer milliárddal adta át a kormányzást, ma 19 ezer milliárdnál tartunk, bármit is mond ön ennek ellenkezőjeképpen.

Másfél millió elveszett munkahely, ez a napról napra növekvő munkanélküliség mellett ma is megvan, csak ezt úgy hívjuk, hogy feketegazdaság, alkalmi munka. Emiatt fizet olyan csekély számú állampolgár adót, rájuk hárul minden teher. Valahol ennek a mélyén is a privatizáció rejlik. A magyar ember nem elfelejtett dolgozni, hanem ki lett csapva a munka világából tömegesen. Egy adat: vidéken alkalmi munkából él közel egymillió ember. Ők többek között a privatizáció miatt kerültek bujdosósorba. A helyzet teljesen a Rákóczi-szabadságharcot megelőző lipóti abszolutizmus időszakára hajaz. Akkor született az új szerzeményi bizottmány, amelyik a nemzet töröktől visszafoglalt vagyonát osztotta szét az arra - idézőjelbe téve - "érdemesek" között.

Kordonbontásért lehet ügyészségi vizsgálat? Mi készséggel lemondtunk a mentelmi jogunkról. Ennek alapján teszem föl a kérdést, itt nem holmi kordonbontásról van szó, hanem a nemzet vagyonának nem a lebontásáról, hanem a kifosztásáról. Ezért egy kicsit több járna. Igazuk tudatában lemondanak-e önök a mentelmi jogukról?

A nemzeti vagyonban "ismeretlen tettesek" - ezt megint csak idézőjelbe téve mondom - sok ezermilliárdos kárt okoztak. Véleményünk szerint az ismeretlen tettesek, akiket azért elég pontosan és jól körülhatárolható módon ismerünk, megvalósították a Btk. 319. § (1) bekezdése szerinti hűtlen kezelést. Az idézett jogszabályi hely szerint, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el. Ez ráadásul nem is annyira idegen vagyon volt, ez a nemzet vagyona volt.

Úgy tűnik, hogy a nem is annyira ismeretlen tettesek a hűtlen kezelésnek a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó esetét valósították meg, hiszen a 4 ezer billiárdnyi nyoma veszett vagyont tekintve ez nyolcezerszeresen - még egyszer elismétlem: nyolcezerszeresen - meghaladja a Btk. szerinti különösen nagy vagyoni hátrány 500 millió forintját, mindössze 500 millió forintját. Ez senkinek nem fáj? Egy kordonbontás igen? Holott azt nem is vittük haza, hanem nagyon szépen stószolva összeraktuk a téren, még a csavarokra is vigyáztunk, hogy el ne vesszenek. És egyben felszólítjuk a parlamentet, hogy addig ezt a jelentést ne lehessen tovább tárgyalni, se jóváhagyni, ameddig a következők felderítése nem történik meg, ameddig ezekkel nem egészítik ki ezt a jelentést.

1. A nemzeti vagyon leltárával 1988-tól napjainkig folyamatában adósak önök. 2. Az 1987-90 közötti úgynevezett spontán privatizáció történetével, annak értékelésével adósak önök. 3. A médiaprivatizáció történetével és annak minden következményével adósak önök. A lakásprivatizációval és máig ható következményeivel adósak önök. A téeszprivatizáció történetével és azok következményével, a privatizációnak a munkanélküliségre gyakorolt hatása feltárásával, a privatizációs szerződések teljes körű közzétételével, a privatizált vállalatok további sorsának leírásával, a szerződésszegések feltárásával adósak; elmaradt beruházások, be nem váltott környezetvédelmi ígéretek, munkahelyek megszűnése az ígéretek ellenére. A következő: annak nyilvánosságra hozatalával, hogy külföldi tulajdonszerzés esetén milyen mértékű osztalék kivitele történt az országból, éves bontásban; a privatizációt kísérő tényleges és a rendszerbe beépített, intézményesített korrupció teljes körű feltárásával adósak.

A következő: a privatizációban részt vett vezetők - itt a kisebb vezetőkre is gondolunk - teljes vagyonelszámoltatásával, annak feltárásával adósak, hogy a privatizátorok közül hányan kerültek ezen vállalatok tulajdonosi, alkalmazotti körébe, ez hogyan befolyásolhatta a döntéseket. Annak feltárásával is adósak, hogy a privatizáció összességében mekkora társadalmi kárt okozott; lásd másfél millió elveszett munkahely, hihetetlen mértékű bizalomvesztés. Következő kérdés: milyen a társadalmi hatása az energiaszektor és a közszolgáltatások privatizációjának? - és így tovább. Rengeteg kérdést tudunk föltenni.

2000-ben Suchman Tamás, a Horn-kormány privatizációs minisztere, nagy bátran az Orbán-kormány idején a privatizáció lezárásaképpen még törvény megalkotását javasolta, korrekt privatizációs leltár készítésének kötelezettségével. Ennek immár 9 éve. Ma már nem törvénnyel, hanem már csak parlamenti jelentés elfogadásával, ennek a szemérmes, karcsú jelentésnek az elfogadásával akarják lezáratni a privatizációt.

Mi azt javasoljuk, hogy az előbb felsoroltak elvégzése után, nem egyszerűen egy jelentéssel, hanem egy törvénnyel kell lezárni a magyar nemzeti vagyon privatizációját, és ezt jelentős társadalmi vita kell hogy megelőzze. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu