MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottságban az ellenzék tartózkodása egyértelműen azért született, mert méltányoljuk a jó szándékot, a jó szándékot, hogy közgazdászok egy jelentős csoportja felelősséget érez a tekintetben, hogy megtalálja az ország számára az előrevivő utat, a kitörési pontokat, és ezért egy programot alkot.
Furcsa ez ugyanakkor egyébként alkotmányos szempontból, hogy két párt, amelyiknek valószínűleg nincsen programja, magába olvasztja, illetve képviseli azt a programot, amelyet mások tőle függetlenül alkottak. Ez mindenképp érdekes, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a két párt, amelyik magát - az egyik különösen, a másik újabban - liberálisnak vallja; talán Milton Freedman gondolatait érdemes lenne idecitálni, és az ő számukra ez izgalmas és figyelemfelkeltő lenne. Tehát Milton Freedman azt mondja: "Különös figyelemmel tanulmányozom a különböző fiskális, restrikciós, egyensúlyteremtő elméleteket és politikákat. Igaz, soha, sehol sem vezettek még eredményre." (Dr. Kelemen András: Erről ennyit.) El kellene ezen gondolkodni, azt gondolom, ha ezt a liberalizmus atyja, a neoliberalizmus megteremtője mondja közgazdászként, és azt gondolom, elég széles tapasztalattal a háta mögött.
Mi is hiányzik ebből a programcsomagból? Mint ahogy utaltam rá, egy nagyon jó szándékú és nagyon felkészült közgazdászközösség alkotta ezt a csomagot alapvetően munkaadói szempontból és alapvetően a költségvetési konszolidáció, az államháztartás egyensúlyának megteremtése érdekében. Ezért igazából nincsen mögötte világos és egyértelmű társadalmi és gazdaságfilozófia, valamint szilárd értékrend sem, hiszen nyilvánvalóan ez nem várható el egy közgazdasági szakmai csapattól, enélkül pedig, azt gondolom, nem lehet Magyarország számára olyan világos jövőképet megalkotni, amely nemcsak a konszolidáció, hanem a felemelkedés és Magyarország hosszú távú sikerességének a záloga lehet.
Mellár Tamás egy cikkében szerintem nagyon találóan fogalmazott, idézném: "Ha a versenyszabályozás területén nem történik lényeges változás, akkor a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok az adócsökkentés révén nagyobb profitokat fognak realizálni, de a termelésüket nem fogják jelentősen bővíteni. A kis- és középvállalatok számára az olcsó munkaerő csak akkor jelenthetne komoly vonzerőt, ha a finanszírozási források is bővülnének, de erre vonatkozóan nincs markáns koncepció a reformanyagban."
Tehát világosan lehet látni egyébként, hogy a munkaadói kör és annak is egy speciális szeletének a filozófiáját vagy szellemiségét próbálja ez az anyag felvonultatni, nem a társadalom egészének, nem a hazai kis- és középvállalkozónak és nem a társadalompolitikai szempontokból kívánatos irányba. Nincsenek benne pozitív prioritások, nincsenek benne világos elkötelezettségek a tekintetben, hogy például a K+F, például a humán tőke szerepe és felzárkóztatása, például a helyi gazdaságok fejlesztésének szempontja semmilyen módon nem jelenik meg, miközben a magyar falvak, a magyar vidéki társadalom katasztrofális helyzetben van munkahelyek és megélhetés híján.
Világosan kellene látni, hogy Magyarország fölemelkedése számára a központi cél az alacsony foglalkoztatási szintnek a megemelése, a lényeges megemelése. Ezt pusztán adózási és fiskális szemléletben nagyon nehéz elérni, és mint ahogy Matolcsy kollégám is utalt rá, különösen nem egy elnyújtott, több lépésben fokozatosan és épp ezért igazából átütő hatásában kevésbé kecsegtető módon megtett lépéseken keresztül.
Tehát összességében azt kell hogy mondjuk, hogy ez a kísérlet egyértelműen a válságnak egyfajta következménye; annak a válságnak, amely a magyar gazdaságban elsősorban a hazai gazdaságpolitika felelőtlenségéből fakadóan született meg és annak a válságnak, amely kapcsán azt látják a szakemberek, hogy a kormány nem ura a helyzetnek, nincs világos koncepciója a problémák kezelésére. Elmúlt több mint öt hónap október óta, amióta Gyurcsány Ferenc mondhatni utoljára realizálta, hogy tényleg válság van, hiszen még itt október 7-én, azt hiszem, a parlamenti felszólalásában is tagadta ennek a tényét, és azt mondta, hogy aki ilyet mond, az riogat. Tehát miután ő is utoljára elfogadta ezt, azóta is, öt hónap óta lényegében késlekedik azzal, hogy bármilyen érdemleges lépést tegyen a helyzet megoldása tekintetében.
Ilyen értelemben ezt az anyagot egy segélykiáltásnak és egyértelműen egy gondolatinspirációnak tekintjük, és azt gondolom, hogy ilyen szempontból nagyon fontos, hogy a Házban erről szó esik, ugyanakkor látni kell az anyagnak a korlátait is. Ennek ellenére kívánok jó vitát és értelmes, hasznos, előrevivő gondolatokat.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés