TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai munkaidejének egy részében csak itt, az ülésteremben eltöltött tizedik, tizenegyedik órájában még öt perc türelmet kérek öntől.
A vitathatatlanul nehéz helyzetben levő kormány visszavonta annak az útnak a megépítésére korábban hozott támogatási döntését, ami választókerületemben a Mágocs-Dombóvár közötti útról a forgalmat nem Dombóvár egyik településrészén, hanem azt elkerülve vitte volna tovább. Amiért napirend után kértem szót, legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, hogy ez a döntés hátrányosan érinti a Tolna megyei 4. számú választókerület polgárait, de nem csak ezért. Azért is, mert ez a döntés minden előzetes egyeztetés után született meg. Ha a kormány megfelelő szerve időben jelezte volna a visszavonást, akkor Dombóvár város képviselő-testülete nem járult volna hozzá másfél millió forinttal a tervezési költségek kifizetéséhez.
Ennek az elkerülő útszakasznak a megépítése azt a célt szolgálta volna, hogy nyomvonala mellett olyan beruházási területek tárulhattak volna fel, ahol új munkahelyek jöhettek volna létre a foglalkoztatási gondokkal küszködő város és kistérség helyzetének javítását szolgálva. Egyedülálló lett volna a fejlesztés abból a szempontból is, hogy az állami, illetve önkormányzati fenntartású útszakaszok együttes át- és kialakításával a városrész 6 ezer lakójának a továbbiakban nem kellett volna elviselnie a nagy átmenő forgalom okozta zaj- és egyéb káros terhelést.
A kivitelezés későbbre halasztását választókerületem polgárai, önkormányzati vezetői el tudják fogadni, de azt, hogy belátható időn belül ne épüljön meg az említett út, az előzőekben említett indokok alapján már kevésbé. Más megközelítésben ugyan, de félő, hogy a pénzügyi krízistől sújtott magyar cégek talpon maradásának támogatására szánt összeget nem tudják majd lehívni a vállalkozások, amelyek közül a többség a jelenlegi helyzetben a rendelkezésére álló regionális pályázati lehetőségeket sem képes kihasználni.
Dombóvár város polgármesterével, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség irányítóival, a Regionális Fejlesztési Tanács elnökével azt vallom, hogy a számos hátrányos helyzetű kistérséggel rendelkező Tolna, Baranya és Somogy megyétől egyetlen fejlesztésre szánt forintot sem szabadna megvonni. A kiemelt beruházások közül ugyan nem véglegesen vették ki a városunkat érintőt, de egyáltalán nem mindegy, hogy forgalomtechnikai módosulásokat is szorgalmazó, a jelenlegi utak alá- és fölérendeltségi viszonyát is megváltoztató, vissza nem térítendő támogatással a helyi gazdaságélénkítést is szolgáló beruházás 2010-ben vagy csak néhány évvel később valósulhat meg. Az engedélyezéshez szükséges dokumentáció - Dombóvár város említett anyagi hozzájárulásával - rendelkezésre áll, bízom abban, hogy újragondolás után a kormány az eredeti elképzeléseknek megfelelően biztosítani tudja a kiemelt beruházás támogatására korábban megítélt összeget, a több mint két kilométeres út a tervezett határidőre elkészülhet.
Egyetértek, egyetértünk azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a válságból előre is lehet menekülni. Végső soron ez a beruházás is ezt kívánja szolgálni.
Tisztelettel köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés