DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gazdasági-pénzügyi válságot élünk meg ma a világban és Magyarországon. Magyarországon rendkívül súlyos a helyzet: egyre több, munkahelyét elvesztett, szociális válságba került ember - akik lelki, majd testi bajokban szenvednek - egyre nagyobb számban keresi fel az egészségügyi intézményeket a háziorvostól a fekvőbeteg-ellátó intézményekig. Ilyen körülmények között azt gondolom, hogy a szociális ellátás, a szociális biztonsági rendszerek egyik bástyáját, az egészségügyet megerősíteni kellene, és abból nem különböző trükkökkel forrásokat, pénzt kivonni.

Rendkívül érzékeny kérdésnek és fájó megoldásnak - idézőjelben - érzem a 30 milliárd forint ágazatból történő kivonásának a szándékát, és egyáltalán nem tudjuk elfogadni azt a megközelítést, amit itt is hallottunk most a bizottság elnöke szájából, miszerint a 30 milliárdos elvonás innováció. Állítólag javulni fog az ellátás minősége, megszűnnek a gazdaságilag eddig hatékonynak tartott gyakorlatok az ágazatban. Ez egy képtelenség! Abba kell hagyni ezt a retorikát, hiszen minden normális ember látja, hogy az egészségügyből hosszú évek óta olyan forráskivonás történik, amelyik már az emberek biztonságos ellátását nem teszi lehetővé.

Mik lesznek a következményei ennek a lépésnek? És most nem beszélek a teljesítményvolumen-korláttal kapcsolatos trükkökről. Elmondta Kupper András képviselőtársam, hogy tulajdonképpen visszatérünk egy bázisfinanszírozásra, és az intézmények éves költségvetési büdzséjét mintegy le fogjuk szorítani a 2008-as bázishoz képest is 70 százalékra. Felette az intézeteknek már bizonytalan lesz az élet, és a bevételek kiesése miatt könnyen likviditási gondokkal, majd akár csődeljárással is küszködhetnek.

De a következményeiről ennek a lépésnek, ha megtörténik - és azért is szeretném ezt hangsúlyozni, mert nem kaptunk hatástanulmányokat a 30 milliárdos kivonás mentén, a kormányzat ezt elfelejtette a kormányzatot ellenőrző egészségügyi bizottság rendelkezésére bocsátani -, tehát a hatásokról beszélnünk kellene itt a parlament plenáris ülésén. Nyilvánvaló, hogy a kötelező általános egészségbiztosítás biztosítási csomagja kisebb lesz, nyilvánvaló, hogy az ellátás minősége romlani fog, nyilvánvaló, hogy nőni fognak a várólisták - tovább nőnek, helyenként már olyan hosszúak, hogy kihalási sorrendben fog sorra kerülni a beteg az ellátásban -, és természetesen kórházcsődökkel is számolni kell. Én azt gondolom, hogy az ágazat ezt tovább már nem tűrheti.

Ennek az egész intézkedéscsomagnak a kapcsán felmerül az igazi nagy kérdés - és ezt miniszter úrhoz személyesen szeretném adresszálni -: mikor fogja egyértelműen látni, önmagában is tudatosítani, kijelenteni, deklarálni ma, amikor pénzügyi-gazdasági válságot élünk, hogy az egészségügy márpedig gazdasági húzóágazat a világon mindenhol, amelyben egy ilyen helyzetben invesztíciókra van szükség, és nem további forráskivonásokra? Mikor fogja végre belátni és hirdetni azt, hogy az egészségügyi ellátórendszer megújításában nincs más út, mint a magyarországi térségi népegészségügyi, megbetegedési, halálozási, vele született élettartam- és más népegészségügyi trendekre alapozott kapacitáskiosztás és az ehhez szükséges forráselosztás, ami a térségi prioritások mentén kell hogy történjen azért, hogy a rendszer allokációs hatékonysága, az elosztási hatékonysága és ezzel a gazdasági hatékonysága is optimális legyen? Ebből származhat olyan népegészségügyi hozadék, tömeges egészségnyereség, amire az országnak ebben a helyzetében igen nagy szükség van. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu