FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor én azt javaslom az államtitkár úrnak, hogy a Kisebbségekért Közalapítvány igazgatójával vegyék fel a kapcsolatot, mert itt valami kommunikációs zavar van, ugyanis én két nappal ezelőtt még azt az információt kaptam, hogy a szerződés nem érkezett meg, így a Miniszterelnöki Hivatallal a Kisebbségekért Közalapítvány nem tud szerződést kötni, következésképpen nem tudja kiírni a pályázatot. S miután, mint említettem, a lapok nem tudták eddig kiadni a lapszámukat, tervezésben van a lap kiadása, arra kérem az államtitkár urat, hogy sürgesse meg ezt az eljárást, hogy minél előbb ez megtörténhessen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés