GUSZTOS PÉTER (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Örülök neki, hogy államtitkár úr önkéntelenül is szólásra emelkedett. Remélem, hogy ezt nemcsak az a megszokás adta, hogy általában előterjesztőként a kormány szokott megszólalni, hanem az is, hogy lelkesen támogatja a kerékpárosügyet.
Tisztelt Ház! Fogok arról előterjesztőként beszélni, hogy természetesen miközben örömteli, hogy ezt a kerékpárügyi - nevezzük így egyszerű nevén - országgyűlési határozati javaslatot végre valahára, hosszú hetek küzdelme után tárgyalja a parlament, de természetesen tisztában vagyunk azzal, beszélnünk kell arról is, hogy milyen módosításokat kell ezen a határozaton végrehajtani. Természetesen beszélnünk kell arról, hogy abban a környezetben, egészen pontosan abban a világgazdasági válság adta környezetben, amelyben vagyunk, hogyan lehet megtartani ennek a határozati javaslatnak az értékeit, mik azok, amikhez ragaszkodnunk kell, illetve mik azok az elemek, amik adott esetben határidő, összegek vagy bármi más tekintetében módosításra szorulhatnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon az egyéni motorizált közlekedés aránya sokkal nagyobb, mint bármikor korábban, ez egy óriási gazdasági és motorizációs fejlődés eredménye az elmúlt két évtizedben. A mozgáshiány eközben, a környezeti károk, az autóhoz kötött életmód szorosan összefügg a magyar lakosság életminőségével és annak nem túlságosan - mondjuk így - ideális állapotával.
A kerékpározás mint kultúra ezzel szemben a testi és lelki egészségre pozitív hatással van, védi, óvja a környezetet, sajátos módon egyszerre a tradicionális, vidéki és a modern, városi életstílus elválaszthatatlan része. A kerékpározás, a kerékpár maga mint közlekedési eszköz olcsó és hatékony, rövid távon gyorsabb, mint az autó, hely- és időtakarékos.
A kerékpáros infrastruktúra építése jóval olcsóbb természetesen, mint az autósé, városi környezetben pedig sok esetben a kerékpárosbarát környezet kialakítása egyre inkább csak a műszaki előírások kérdése. A kerékpározás, a kerékpáros életmód egészséges, segít a mozgásszegény életmód következtében fellépő betegségek megelőzésében.
Magyarországon az elmúlt években, az elmúlt egy évtizedben szemmel láthatón újra éledőben és fejlődőben van a kerékpáros-kultúra, ez látszik Budapest városi területein, és aki járja az országot, annak természetesen tudnia kell, hogy a kerékpározás kultúrája soha nem szűnt meg, hanem mindig nagyon erős volt Magyarország számos vidékén. Erről nyilván majd az SZDSZ-frakció nevében felszólaló Velkey Gábor képviselőtársam is fog beszélni, hogy például Békés megyében milyen hagyománya van ennek. De hosszan beszélhetnénk arról, hosszan sorolhatnánk Magyarországnak azokat a természetesen jelentős részben alföldi jellegű területeit, ahol a kerékpározás nem kérdés, hogy korosztálytól függetlenül szerves része az ott élők életmódjának.
Magyarországon az európai országokhoz, a többi nagyvároshoz viszonyítva a városi, nagyvárosi kerékpározás aránya viszonylag alacsony, de a vidéki térségekben - ahogy az előbb is említettem - kiemelkedően magas a kerékpározók aránya. A budapesti, fővárosi növekedés egészen elképesztően intenzív, ez még akkor is igaz, hogyha tudjuk, hogy ennek a növekedésnek a kiinduló bázisa viszonylag alacsony.
A kerékpározás társadalmi támogatottságát, beágyazottságát, ennek az erősödését mi sem mutatja jobban, mint a Critical Mass nevű mozgalomnak az erősödése. Több parlamenti felszólalásban elmondtam már, hogy meggyőződésem, hogy talán az egyik, ha nem a legsikeresebb és legdinamikusabb civil kezdeményezés az elmúlt húsz év Magyarországán ez a kerékpáros kezdeményezés. 2005-ben 25 ezer fő volt a felvonulók száma Budapesten, a fővárosban, a tavalyi évben ez meghaladta a 80 ezret. Szeretném itt sokadszorra elmondani azt, hogy az egész világon gyakorlatilag az egyik, ha nem a legnagyobb létszámú ilyen kerékpáros demonstrációt évről évre Budapest, a Magyar Köztársaság fővárosának utcáin rendezik meg.
Még egy adat: a Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség becslése alapján hazánkban 2007-ben már lényegesen több kerékpárt értékesítettek, mint amennyi személygépkocsit; 300 ezerre tehető ezeknek a száma. Mindebből nyilvánvaló, hogy a társadalmi igények és a jelenlegi jogszabályi, törvényi feltételek összehangolása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a kerékpározásban rejlő lehetőségeket maradéktalanul kihasználjuk. Nagyon sok lehetőség rejlik a kerékpározásban mint kultúrában, a környezetvédelemtől a gazdaságfejlesztésen át az egészségünk megőrzéséig, az életmódunknak, az életminőségünknek a fejlesztéséig az élet majd minden területére kiterjednek ezek, ezért nyújtottuk be többen a szabad demokrata frakcióból ezt a javaslatot.
Ez az országgyűlési határozati javaslat több területen megvizsgálja azt, hogy hogyan lehetne előrelépni. Van szó ebben az országgyűlési határozati javaslatban összegekről, fejlesztési forrásokról, van szó ebben az országgyűlési határozati javaslatban szabályozási kérdésekről, mint például a KRESZ szabályainak kerékpárosbarátabbá tételéről, van szó olyan technikai, szabályozási kérdésekről, amelyek kerékpárosbarát környezet kialakítását segítik elő a munkahelyeken, a fővárosban és más nagyvárosok és kisebb települések utcáin. Van szó benne összegekről, forrásokról, költségvetési vonzattal is bíró dolgokról, és van sok olyan dolog ebben az országgyűlési határozatban, ami nem pénz, hanem inkább szemlélet, szabályozás kérdése.
Én tisztelettel arra kérem itt is a kormányt, a következő kormányt és képviselőtársaimat, hogy legyenek nyitottak ebben az ügyben, és úgy vizsgáljuk meg ezt az országgyűlési határozati javaslatot, hogy minden olyan elemét, amely a jelenlegi gazdasági környezetben megszavazható, támogatható, azokat szavazzuk meg, azokat támogassuk, hogy előrelépjen Magyarország a kerékpáros-kultúra terén. Ez a határozati javaslat, ahogy említettem, sorra veszi azokat a területeket, amelyeken jogalkotásra van szükség, jogszabályok, illetve alacsonyabb rendű szabályozások átalakítására, a kerékpáros közlekedés ösztönzése, a kerékpáros rekreáció és turizmus fejlesztése és a kerékpározás - nagyon fontos - biztonságának növelése érdekében.
A kerékpárral történő munkába járás nyilvánvalóan egyrészt egészséges, másrészt viszont egy nagyon fontos megoldási forrása lehet, hozzá tud járulni a megoldáshoz Magyarország legnagyobb városának, a nagyon komoly közlekedési problémákkal küzdő Budapest problémáinak az orvoslásához nagymértékben hozzá tud járulni. Vannak természetesen nehézségei a kerékpáros közlekedésnek, főleg a nagyvárosokban, az ehhez szükséges, ennek a rendezéséhez, ezeknek a nehézségeknek az elhárításához szükséges ösztönzések kialakítását, valamint a munkahelyi környezet átalakítását, a szemléletbeli kérdések átalakítását, formálását célozza meg ez az országgyűlési határozati javaslat.
Alapvető fontosságúnak tartjuk természetesen a kerékpárutak létesítését, a már meglévők karbantartását, de legalább ennyire fontosnak tartjuk azt, hogy minden olyan kiszolgáló létesítmény területén vagy kérdésében is legyen folyamatos fejlesztés, fenntartás, előrelépés, állagmegóvás, amelyek kiszolgálják a kerékpáros közlekedést. Hiába építünk kerékpárutakat - sokkal többet kellene tudnunk építeni, mint amennyit most építünk -, de hiába építünk a mostaninál sokkal többet, hogyha Budapesten például a városon belül nem lehet letenni biztonságosan valahova, egy munkahely elé vagy szórakozóhelyek elé, vagy közlekedési csomópontok környezetében a kerékpárunkat, tehát ez egy nagyon fontos kérdés.
(17.30)
Ennek számos olyan eleme van, ami - mondom még egyszer - nem is költségvetési forrást igényel, hanem inkább szabályozásbeli, szemléletbeli dolgokat érint. A kerékpározás feltételeinek biztosítása mellett természetesen a biztonságot is fokozni kell. A kerékpáros-szervezetek képviselői számtalanszor elmondták már, hogy a közlekedésrendészeti szabályok módosítására is szükség van, aktualizálni kell a szükséges kellékeket, a biztonságos közlekedés oktatására is sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Összefoglalva tehát, a kerékpár mint sport-, rekreációs tevékenység, turizmus jelentősége is kiemelkedő, az ehhez méltó helyet meg kell találni a magyar jogszabályok rendszerében. Korábbi, hasonló témában elmondott felszólalásomban jeleztem már, hogy csak Németországból milliós nagyságrendű turista indul Európában kerékpárral, ha tetszik, világot látni, pihenni, kikapcsolódni, ezeknek egy jelentős része természetesen hagyományosan választhatja célpontul Magyarországot. Az első rangú kérdések közé kell hogy tartozzon a kerékpáros turizmus fejlesztése, a lehetőségeinek a fejlesztése Magyarországon.
Nem csak néhány tízezer fővárosi fiatal hóbortjáról van itt szó, tisztelt képviselőtársaim, akik nem szeretik az autót, és helyette egy egyelőre még Magyarországon csak szubkultúraként létező életformát választanak. Hozzáteszem, hogy Európa számos nagyvárosában ez a szubkultúra a fiatalok körében már inkább egy domináns, többségi kultúrát jelent. Hosszan lehetne sorolni azokat az európai nagyvárosokat, ahol a fiatalabb korosztályok körében a kerékpáros közlekedés teljesen természetes, és az az alapvető formája a városi közlekedésnek. Ez Magyarországon is erősödőben van.
Nem néhány tízezer fővárosi fiatalról van itt szó, tisztelt képviselőtársaim, Magyarországnak alapvető gazdasági, pénzügyi érdeke is ez a kérdés. Magyarországnak gyönyörű vidékei vannak, ezek egy részében már vannak minőségi kerékpárutak, más részében ezeket fejleszteni kell. Magyarországnak a turizmusfejlesztésben is nagyon fontos lehetősége van, hogyha a kerékpáros turizmust kiemelten kezeli.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném zárni, hogy néhány héttel ezelőtt interpelláltam a közlekedési miniszter urat kerékpáros kérdésekben, ott akkor elhangzottak ígéretek a forrásokra vonatkozóan. Én abban az interpellációban is elmondtam, hogy természetesen a liberális frakció tisztában van azzal, sőt az egyik szorgalmazója azoknak az intézkedéseknek, amelyek a gazdasági válságot és a pénzügyi válságot kezelni tudják Magyarországon. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem olyan időket élünk, amikor a források megsokszorozására, a többletforrások követelésére lenne politikai és pénzügyi lehetőség. Nem erről van itt szó.
A kerékpáros terület ügyében is, például az útfejlesztésekkel összehasonlítva mindösszesen annyit kértünk, hogy legalább a megszorítások a más területekhez hasonló arányban sújtsák a kerékpáros közlekedés fejlesztésére fordított forrásokat. Tehát például ne a 85 százaléka szűnjön meg ezeknek a forrásoknak az uniós pályázatok során, hanem ugyanolyan arányban módosuljanak ezek, mint minden más, ahol a megszorítások érvényesülnek. Ezt az alapelvet továbbra is szorgalmazzuk.
A másik, amiért visszatértem erre az interpellációra, az pedig az, hogy ennek a kerékpáros országgyűlési határozati javaslatnak - amelynek egyébként elsőként majd éppen a határidejét kell módosítani, hiszen emlékezetem szerint 2009. január 1-jével adott feladatokat a kormánynak; ez az ára annak, hogy szeptember óta nem sikerült a Ház napirendjére venni ezt a kérdést, úgyhogy például a határidőt módosítani kell majd benne -, szóval ennek a határozati javaslatnak a vitája kapcsán újra elő kell hogy hozzam azt a kérdést, amelyre néhány héttel ezelőtt Molnár Csaba miniszter úr ígéretet tett, ez pedig egy intézményi dolog.
Annak az idejét sem éljük most, hogy új intézményeket és nagy hivatalokat hozzunk létre, ezt mi tudjuk. De volt egy kerékpárügyi miniszteri biztosi tisztség a Közlekedési Minisztériumban, annak idején, Kóka János minisztersége alatt jött ez létre, amely nem rendelkezett túlságosan nagy hivatallal. Viszont tudjuk azt, hogy vannak bizonyos ügyek, amelyek bizonyos időszakokban igényelnek tárcaközi koordinációt. Mindaddig, amíg ennek a szemlélete meghonosodik a magyar közigazgatásban, addig azt gondoljuk, hogy szükség van a Közlekedési Minisztérium sorain belül egy olyan, kerékpáros ügyekben szakértő emberre, aki miniszteri biztosként a különböző tárcák és a különböző önkormányzati és más gazdasági szereplők között egyeztetőként el tud járni, és a kerékpáros fejlesztés szempontjait képviseli. Nem kell ennek nagy hivatal, de több ez, mint egy szimbolikus tisztség, meggyőződésünk szerint.
Néhány héttel ezelőtt én azért fogadtam el a miniszter úr interpellációra adott válaszát, mert akkor ígéretet tett arra, hogy ez a tisztség újra létre fog jönni. Itt újra szeretném szorgalmazni azt, hogy természetesen tudom azt, hogy éppen egy kormányváltás heteit éljük, de természetesen jelzem, hogy a következő kormánnyal szemben is fontos elvárásunk lesz ez a kérdés mindentől függetlenül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt az országgyűlési határozati javaslatot, amely egy határozati javaslat, nem törvény tehát, most megkezdi a parlament tárgyalni. Mire ennek módosító indítványairól, illetve magáról a végleges, a módosítások után előállt szövegről szavazni fogunk, addigra Magyarországon nagy valószínűséggel egy másik kormány lesz hivatalban. Természetesen egy pénzügyi-gazdasági világválság kellős közepén lehet azt mondani, hogy ez egy huszadrangú kérdés. Nyilvánvalóan mi is tudjuk, hogy nem ez a legfontosabb gazdasági és politikai kérdés ma Magyarországon, de örülünk neki, hogy ez a határozati javaslat végre napirendre került.
Az a kérésünk a többi parlamenti frakcióhoz, és természetesen az egyre nagyobb számban az Országgyűlésben helyet foglaló független képviselőkhöz is, akik közül tudjuk, hogy többen elkötelezett támogatói a kerékpárosügynek, mint a környezetvédelmi bizottság volt elnöke, az MDF-es Katona Kálmán képviselő úr, tehát mindenkihez az a kérésünk, hogy vitassuk meg ezt a javaslatot, nézzük meg, hogy hol kell módosítani, és aztán fogadjuk el, és írjunk elő olyan kerékpárosügyi előírásokat, elvárásokat - ha szabad így mondani -, a következő kormány számára is, amelyek ésszerű határidőben teljesíthetők, és lehetővé teszik azt, hogy a szabályozórendszerekben, a közlekedésrendészetben, az önkormányzati szabályozásban és természetesen a konkrét, kézzelfogható, forintosítható forrásokban is a közeljövőben a közelmúltnál is jobban érvényesüljenek a környezetbarát közlekedésfejlesztés szempontjai Magyarországon.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés