MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A napi politika látványos show-műsorában a magyar társadalom nem veszi észre, hogy a háttérben csendesen az e-szabályozás milyen nagy mértékben fejlődik, és a kormány mögött álló szakemberek milyen sokat tesznek azért, hogy ez egyre jobb legyen Magyarországon. Ez mindenképpen elismerést érdemel, mindenképpen együttműködést igényel tőlünk is, és mi is örülünk ennek.

Ugyanakkor lehet látni, hogy az e-szabályozás nagy léptékben való fejlesztése mellett az e-kultúra Magyarországon még nincs abban az állapotban, hogy összhangba kerüljön a kormány a parlament igényeivel, és tudja fogadni azokat a lépéseket, amelyeket szándékozunk megtenni. Az e-szabályozás és az e-kultúra között az e-szolgáltatás problémákkal küzd, és egyelőre elmondható, hogy egy kialakulófélben lévő és egy szabályozatlan eljárás az, amiről beszélünk, amire most törvényt próbálunk alkotni.

Azt lehet mondani, hogy itt kialakult egy vita az ügyfélkapuról és az e-aláírásról; nem kellene, hogy kialakuljon. Teljesen egyértelmű, hogy az e-aláírás a jövő, és mindent meg kell tennünk, hogy ez széles körben elterjedjen. Igaz, Pettkó András képviselőtársunk azt mondja, hogy 30 ezren használják. Ha nem ezt a számot nézem, hanem azt, hogy milyen sok hivatal vagy gazdasági egység ad már ki e-aláírással anyagot, akkor azt lehet mondani, hogy lassan, de biztosan ez beszivárog a társadalomba. Ugyanakkor a magánszemélyeknek 30 ezer forint egy e-aláírás, kétségtelen, de van ingyenes is. Viszont épp ez jelenti a problémát, hogy ingyenes, fizetős, különböző minőségű e-aláírási lehetőségek vannak. Ez még nincs úgy kifejlődve Magyarországon, nincs még lehetőség arra, hogy széles körben elterjedjen a társadalomban, és ezért okoz problémákat a jelen törvénytervezetben is. Az e-kézbesítéshez először is az átvevői infrastruktúrát kellene úgy kiépíteni, hogy lehetőség legyen erre széleskörűen, de ez még nem történt meg.

Az átvevői azonosítás sem kellően széles körű, és ezért is problémákat okoz. A kézbesítési szolgáltatás egy olyan köztes megoldás, amely ideiglenesen biztosan segít az elterjedésben, de ezt nem lehet véglegesnek tekinteni. Ezen előbb-utóbb majd túl kell lépni. Nagy problémát jelent azonban a törvénynek néhány, valóban kidolgozatlan része, hogy például az ügyfél a megnyitáskor csak a dokumentumhoz fér hozzá, de semmilyen hitelesítési információt nem fog letölteni, például az időbélyegzőt sem.

Ugyanakkor a kézbesítési vélelem, amely benne van, hogy ötnapos, erősen összecseng azzal, hogy ha jelenleg is valaki nem vesz át egy APEH-levelet kétszer vagy háromszor, akkor az APEH azt kézbesítettnek tekinti. Ez az irány, amikor a hivatal próbálkozik, de nem éri el az ügyfelet, és mégis kézbesítettnek tekinti, egy nagyon rossz irány, és ezt átvinni az e-szabályozáson keresztül az e-szolgáltatásokba nagyon veszélyes lenne, különösen azért, mert egy internet-hozzáférés ma Magyarországon mindenki számára, akinek esetleg erre lehetősége van, messze nem olyan egyértelmű, hogy miért nem vette át. Ha azt nézzük, hogy Ausztriában is a sikertelen kézbesítést követően a papír alapú megküldés kötelező minden hivatalnak, természetesen ehhez az kell, hogy aki regisztrálja magát, annak egy postai címet is meg kell adnia, ahol ő eléri. Ha tehát ezt vesszük, akkor ez a szigor, amit megpróbál beépíteni a törvény, ugyanúgy rossz irány, mint az APEH jelenben említett eljárási rendje.

A másik probléma az, hogy az elektronikus ügyintézés teljes körű állami monopolizálását látjuk ebben a törvényben, amely nagyon sok civil szervezetben és szakmai szervezetben aggályos gondolatokat kelt. Nincs objektív kényszer arra, hogy teljes állami monopóliumot építsünk ki ebben.

Ezért és ehhez hasonló, hosszan sorolható problémák miatt úgy gondoljuk, hogy ezt a törvénytervezetet, noha valóban üdvözölni kell, hogy megszületett, ma még nem lehet elfogadni, ez még átgondolásra, szakmai vitára szorul, és egy későbbi időpontban kiérleltebben, mondjuk úgy, felhasználóbarátabb változatban kellene visszahozni.

Azt hiszem, röviden ennyi elég is lesz. Igazából tovább nem merészelem igénybe venni az időt, hisz látom, Puch László államtitkár úr már a saját törvényét szeretné tárgyalni, és azt hiszem, ebben neki igaza van. (Puch László: Köszönöm a megértését.) Úgyhogy tisztelettel azt tudom mondani, hogy egy későbbi időpontban, kiérleltebb változatban valószínűleg támogatni tudjuk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu