DR. MOLNÁR KÁROLY tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kutatás-fejlesztés és az innováció ösztönzése korunk egyik legnagyobb kihívása, hiszen országunk versenyképessége, a fenntartható fejlődés mind-mind szoros kapcsolatban áll az új fejlesztések sikerességével. Még rektorként figyelemmel kísértem, hogy az elmúlt években milyen fokozott figyelem irányult az Országgyűlés munkájában a kutatás-fejlesztésre és a tudománypolitikára. A 2003-ban megindult első reformhullám eredményeként a parlament megalkotta a kutatás-fejlesztés stabil támogatását biztosító Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot, valamint a modern jogszabályi keretet biztosító, a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényt.
2007-ben újabb előrelépés következett be. A kormány elfogadta a 2007-2013-ig tartó időszakra vonatkozó tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiát és az annak végrehajtására szolgáló intézkedési tervet. Ez egyben azt is eredményezte, hogy a kormány és az Országgyűlés munkájában egyre nagyobb hangsúlyt kapott a tudomány- és innovációpolitika, ezért megindult a törvényhozói feladatok újragondolása.
Első lépésként 2007 júliusában az Országgyűlés az oktatási és tudományos bizottság javaslatára létrehozta a kutatási és innovációs eseti bizottságot, amelynek munkája újabb lökést adott a tudomány- és innovációpolitika fejlesztéséhez, legfontosabb feladata a kormányzati és jogalkotási munka előrehaladásának ellenőrzése és segítése. A bizottság kiemelt eredményének tekinthető, hogy 2008 májusában létrejött a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszteri poszt. A bizottság konszenzusos javaslatai és álláspontja nagyban elősegítették, hogy a magyar kormányban külön képviseletet kapjon a kutatás-fejlesztési, innováció- és tudománypolitika.
Kinevezésem óta igen szoros és jó a kapcsolatunk a kutatási és innovációs eseti bizottsággal, álláspontjukkal és javaslataikkal elősegítik a szakterületet érintő kormányzati munkát. Az eddigi hat ülésen feltérképezték a kutatás-fejlesztés támogatási rendszerét, valamint a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját.
A bizottsággal egyeztetve tavaly ősszel megindítottuk a tudomány-, technológia- és innovációpolitikai irányítási rendszer átalakítását, modernizálását. Javaslataik sokat segítettek abban, hogy ez a munka politikai és szakmai konszenzuson alapuljon. Emellett külön kiemelném a bizottság konstruktív együttműködését a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosítása kapcsán; köszönhetően nekik is, az Országgyűlés tegnap egyhangúlag fogadta el ezt a törvénymódosítást.
Nagyon pozitívnak, példaértékűnek értékelem, hogy a bizottság munkájában a különböző pártok képviselőinek törekvései összeegyeztethetők voltak, az állásfoglalások konszenzussal jöttek létre. A jövőbeli munka szempontjából kifejezetten ígéretes, hogy az előttünk álló innovációs kihívások, célok elérését szolgáló döntésekben a parlamenti pártok együtt tudnak működni. Az eddigi együttműködésüket ezúton is köszönöm.
A bizottság ez év alatt kifejtett munkáját áttekintve megállapítható, hogy a testület az előírtaknak megfelelően működött. Eddigi és jövőbeli tevékenysége bizonyosan hozzájárul ahhoz, hogy az Országgyűlés tudomány- és innovációpolitikában játszott szerepe továbbfejlődjön, valamint hogy az Országgyűlés és a kormány munkája erősödjék ezen az igen fontos területen.
A jelentés elfogadását javasolom és támogatom. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
(14.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés