TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm. Valóban erről kellene például népszavazásokat tartani: akar-e ön több adót fizetni azért, hogy mások jóval korábban elmehessenek ugyanolyan áron nyugdíjba? Szerintem, ha valaki jóval hamarabb megy el nyugdíjba, akkor valószínűleg kell hogy a malusrendszer érvényesüljön, amely szerint nem kaphat annyit, mint aki többet dolgozott, és hosszabb ideig biztosítási jogviszonya volt, hosszabb ideig fizetett járulékot, több járulékot fizetett be, de hát ez a biztosítási rendszerből adódik. Azt gondolom, hogy ebben érdemes lenne esetleg tényleg népszavazást tartani. Vagy arról, amit Pettkó András képviselő úr mondott, hogy most nem tudom, hogy szégyelljem magam vagy büszke legyek arra, hogy a száznapos programot megszavaztuk itt a parlamentben a Fidesszel közösen és az SZDSZ-szel közösen. Valóban megszavaztam a 13. havi nyugdíjat, valóban megszavaztam az 50 százalékos béremelést a közszférában, és valóban megszavaztam a minimálbér adómentessé tételét. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz, nem tudom, milyen előjellel érvényesül ez ma. Lehet, hogy évek múlva derül csak ki igazából.
Azonban mi az, amit lehet tenni? Amit Vígh Ilona képviselőtársam is és többen is említettek, például gázártámogatás, közgyógyellátás átalakítása. Feltéve, de meg nem engedve, hallottam olyanról, de nem ismerek személyesen ilyet, akik esetleg úgy vesznek igénybe gázártámogatást, hogy egyébként szép nagy autóval járnak, szép nagy házuk van, esetleg százmilliós értékű is, meg húszmilliós terepjárójuk, meg hallottam olyanról is, hogy közgyógyellátást vesznek igénybe olyanok, akik esetleg nem annyira rászorultak. Erről tartsunk népszavazást: akar-e ön több adót fizetni azért, hogy nem rászorult emberek, gazdag emberek közgyógyellátásban részesüljenek? Akar-e ön több adót fizetni, kevesebb nyugdíjat kapni azért, hogy akik nagy úszómedencét tartanak, nagy, húszmilliós terepjáróval járnak, azok gázártámogatásban részesüljenek? Erről tartsunk népszavazást, ne 300 forintról, ez az igazi bátorság! Erről kezdeményezzenek népszavazást szerintem. Ebben biztos, hogy partner lenne a nép, hogy erről elmondja a véleményét.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés