DR. CSIHA JUDIT (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az Országos Választási Bizottság elnöke az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló törvény alapján arról tájékoztatta az Országgyűlést, hogy Seres Mária az "Egyetért-e ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?" című kérdésben országos népszavazási kezdeményezést nyújtott be.
A benyújtott aláírások ellenőrzésének eredményeként az Országos Választási Bizottság megállapította, hogy az érvényes aláírások száma meghaladja az alkotmányban előírt, az országos népszavazási kezdeményezés érvényességéhez megkívánt mennyiséget, így a népszavazást kötelezően el kell rendelni. Az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre nézve kötelező.
Az Országgyűlés elnöke az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságot kérte fel az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat kidolgozására és az Országgyűlésnek történő benyújtására. A bizottság a határozati javaslatát elkészítette, és ma délelőtti ülésén egyhangú döntéssel javasolta annak benyújtását.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a határozati javaslat megfelel a törvényben meghatározott tartalmi kritériumoknak, így egyebek között tartalmazza a népszavazás költségvetését is, amelyre legfeljebb 3 milliárd 900 millió forint fordítható.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy az indítványt tárgyalják meg, és fogadják el azt. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés