BALOGH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Figyelmesen hallgattam a hozzászólókat, de Babák Mihály képviselőtársunk lelkes és nagyon harcias kijelentései mégis szóra ingerelnek.

Úgy gondolom, azért a tárgyilagosság elemi hiányát mutatta a hozzászólása. Ennek alátámasztására nem hivatkozom másra, mint a Fidesznek a jövőképre vonatkozó elaborátumára. (Babák Mihály: Nem arról beszélek. Az adókról beszélek.) Itt világosan kifejti a Fidesz - elmondom, hátha nem sikerült elolvasni -, hogy az elmúlt időszak kormányainál olyan mértékű túlköltekezés jelentkezett, ami végül is erőn felüli kiadásokra vezetett, aminek alapján eladósodott ez az ország, és ez nyilván helyi sajátosság a világgazdasági hatások begyűrűzésén túlmenően.

(14.50)

Tehát azt mondom, hogy ebben lényegében egyet lehet érteni, amiből viszont következik, hogy az úgynevezett jóléti rendszerváltás által meghirdetett, nagymértékű szociális programok néhány részében vissza kell lépni, ez a valós helyzet és igazság.

Ezt azért tartom szükségesnek hangsúlyozni, mert Babák képviselőtársunk ezt a visszalépést sanyargatásnak, sarcolásnak, meg mit tudom én, mi mindennek volt szíves nevezni. Hozzáteszem, hogy ezekben a kérdésekben, amikben valóban vissza kell lépni, nem csinálunk mást, mint a Fidesz-kormány időszakában létezett szociális intézkedéseknek az eredeti állapotát állítjuk helyre. Ezek szerint, ha visszaállunk erre az állapotra, és ezt sarcolásnak, sanyargatásnak nevezzük, akkor tulajdonképpen visszaállítjuk azt a helyzetet, amit a Fidesz-kormány ránk hagyott. (Kontur Pál: Ki van kormányon hét éve?) Kényszerűségből tesszük, de ebből csak annyit vagyunk hajlandók elfogadni, amennyi a visszaállítás tényére vonatkozik; a sarcolásra, valamint a sanyargatásra vonatkozó megjegyzést meg kénytelen vagyok visszautasítani. (Taps az MSZP soraiban. - Kontur Pál: Hét éve kormányoztok!)

Forrás: parlament.hu