SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Végigülve a vitát, végighallgatva a kétpercesek özönét megállapítható, egy kicsit többről is szólt ez a vita, mint az adótörvény, de sajnos kevesebbről is szólt, mint egy normális belpolitikai helyzetben lefolytatott adótörvényvita. Sajnos úgy tűnik, hozzá kell szoknunk, hogy ezek a dolgok így zajlanak ma Magyarországon.

Ami miatt szomorú, hogy ez a vita így zajlik a parlamentben, hogy Magyarország ma legalább négy kihívással néz szembe, amelyek megoldásához és kezeléséhez egy picivel nagyobb társadalmi konszenzusra lenne szükség, s nemcsak a parlamentben, hanem kint a társadalomban is, mert amit mi kifelé közvetítünk, az sem segíti azt, hogy a magyar társadalom az objektív károk elszenvedésének a minimalizálásával tudná ezt a helyzetet megúszni.

Ma Magyarországon egyszerre kell válságot kezelni, költségvetési egyensúlyt őrizni és erősíteni, gazdaságot élénkíteni és a szükséges szerkezeti átalakításokat megtenni, amiben, úgy gondolom, nincs vita a parlament két oldala között, ha tényleg tisztességesen szakmailag beszélünk. A gond az, hogy e négy probléma közül még normál időszakban is akár egynek a megoldása is embert próbáló feladat lenne az ország, a társadalom részére. Most pedig mind a négyet egyszerre kell végrehajtani, megcsinálni, ráadásul úgy, hogy a probléma megoldása érdekében választható módszerek nem erősítik, hanem inkább kioltják egymást. Mert úgy gondolom, mindenki számára világos az, ha az egyensúlyőrzés vagy -javítás érdekében keresletet fogunk vissza, az a gazdaságélénkítésre nem éppen pozitívan hat. De az is látszik, hogy a szükséges szerkezetátalakító lépések a válság kezelését nem segítik az első időszakban - hosszú távon igen, de az első időszakban nem -, hiszen költségráfordítással járnak. Ezért azt is meg kell nézni, hogy milyen korlátokkal állunk szemben, amikor ezeket a problémákat meg kell oldani.

Mivel az adó a költségvetés bevételi oldalát biztosítja, ha a költségvetési egyensúlytartást vagy -erősítést nézzük, azt látjuk, a költségvetésnél az egyik korlát az - amiről ellenzéki képviselőtársaim gyakran el szoktak feledkezni -, hogy sajnos nem áll módunkban az az út, ami nálunk erősebb gazdasággal rendelkező országoknak módjukban áll, hogy belső keresletélénkítéssel - amit a költségvetési hiány elfutása finanszíroz - tudják a gazdaságélénkítést megoldani.

Nálunk a költségvetési hiány felső korlátja a finanszírozhatóság. Meddig tudjuk megfinanszírozni azt, hogy száz befolyó egységből száztizet költünk, ki az, aki hajlandó ezt számunkra megfinanszírozni, ha saját erőnkből nem tudjuk megtenni, ráadásul a gazdaság hatására az a száz egység nem is száz, hanem csak kilencven? Ez a felső korlátja a költségvetési hiánynak. Az alsó korlát - hogy miért nem lehet a költségvetési hiányt korlát nélkül csökkenteni - pedig az, hogy működtetni kell az országot, működniük kell az önkormányzatoknak, működni kell az oktatásnak, az egészségügynek, a kultúrának, beruházni kell az országban saját erőből, ha tudunk.

(15.30)

Tehát nagyon szűk az a mezsgye, amin a költségvetési egyensúlyőrzésben és -erősítésben mozogni tudunk. A másik ilyen lényeges kérdés, ami az adótörvényekkel összefügg ebből a négyből, az a gazdaságélénkítés kérdései. Itt is két olyan korlátunk van, amivel számolni kell.

Az egyik korlát az, hogy hogyan, mi módon és mennyi forrást tudunk teremteni a gazdaságélénkítéshez. Ebben ma Magyarországon két irányzat különül el. Az egyik azt mondja, hogy a kiadáscsökkentés is lehet forrása a gazdaságélénkítésnek az adózáson keresztül, plusz egy nulla végösszegű átcsoportosítás, amely a lakosságtól a gazdasági élet szereplői felé csoportosít át lehetőségeket. Ez is lehet a forrása a gazdaságélénkítésnek. A kormány által benyújtott tervezeteknél viszont - kizárólag a gazdaságélénkítésnél - egy nulla végösszegű átcsoportosítás szerepel. Tehát az egyik korlát az, hogy mennyi forrást tudunk teremteni ahhoz, hogy a gazdaságot élénkítsük.

A másik kérdés az, hogy ezeket a forrásokat hogyan tudjuk felhasználni, milyen célok érdekében szabad ezeket a forrásokat felhasználni, milyen célok érdekében van értelme annak az áldozatvállalásnak, amit a lakosság hoz azért, hogy a vállalkozói terhek csökkenni tudjanak az elkövetkezendő időszakban.

Itt véleményem szerint egy hármas célrendszert lehet megfogalmazni, ami a forrásfelhasználásnál előtérbe kerülhet. Ebből kettő általános jellegű, amit mindenki kap, a harmadik egy célzott forrásfelhasználás, ami a jövőre nézve nagyobb célzással minősülhet a vállalkozás élénkítésének.

Az első egy általános versenyképesség-javító intézkedéssorozat, amelyet mindenki igénybe tud venni. A második az, amely Magyarországnál a növekedési potenciált kell hogy javítsa, hiszen csak így tudunk kimászni abból az adósságspirálból, amiben vagyunk. A harmadik egy olyan ágazati célzott támogatás, amely azon ágazatokat tudja kisegíteni a bajból, amelyeknek a jövőre nézve megvan az a potenciális lehetőségük, hogy a válság elmúlása után vissza tudják szerezni a piacaikat, sőt piacokat tudnak bővíteni, mert ezek lehetnek azok az ágazatok, amelyek Magyarország gazdaságélénkítésében a lehető legnagyobb súllyal tudnak szerepelni.

Mindezen korlátok figyelembevételével tudjuk azt mondani, hogy ez az adótörvény arra helyezi a hangsúlyt, hogy olyan feltételeket teremtsen és segítsen elő, hogy minél több munkahelyet meg tudjunk őrizni, minél több embert tudjunk a munka világán belül tartani, mert akkor van esélyünk arra, hogy a lehető legkisebb társadalmi áldozatvállalással lehet ezt a válságot kezelni.

Ennek eleme az, hogy forrást teremtünk a fogyasztási adók növelésével - senki nem örül neki, hogy újra föl kell vinni 25 százalékra az általános forgalmi adót -, de ha ez az ára annak, hogy forrást tudunk teremteni arra, hogy a foglalkoztatást terhelő adókat, járulékokat csökkenteni tudjuk, akkor ez még mindig az egyik legigazságosabb, legjobb módja ennek a forrásteremtésnek. Senki nem örül annak, hogy a jövedéki adóknál emelni kell, de ha ez a módja annak, hogy megteremthetjük a forrását, akkor még mindig ez a legkisebb kár.

Ami Magyarországon nagyon nagy probléma, hogy nagyon kevesen fizetnek nagyon sok adót; ennek egyik megoldása, kiküszöbölése lehet az, hogy lépéseket teszünk abba az irányba, hogy a meglévő vagyonokat vonjuk be a közteherviselésbe, és ezeknek a vagyonoknak az adóztatása is fedezetül szolgálhat arra, hogy a munkát terhelő adókat csökkenteni tudjuk.

Mi a szocialista frakció részéről egy ilyen típusú, nullszaldós átcsoportosítást támogatni tudunk. Ehhez kérjük a társadalom megértését, hogy azért, hogy minél több embert a munkahelyeken belül tudjunk tartani, minél több ember foglalkoztatását tudjuk a parlament rendelkezésére álló eszközökkel segíteni, ezért adják meg ők is azt az erkölcsi támogatást hozzá, hogy most, ebben az időszakban a lakossági szféránál az általános forgalmi adó okozta fogyasztásiadó-növekedés, illetve a meglévő vagyonok méltányos - méltányos! - adóztatása révén tudjunk forrást teremteni ahhoz, hogy a foglalkoztatóknak a foglalkoztatás csökkentésének megakadályozása, illetve a lehetséges foglalkoztatásbővülés érdekében ezeket a kedvezményeket meg tudjuk adni.

Ehhez kérem ellenzéki képviselőtársaink belátását is, és ehhez kérem, hogy az elkövetkezendő időszak adótörvényvitáiban körülbelül ebben a hangnemben folytassuk a beszélgetéseinket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu