KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Becslések szerint a tavalyi év során megtermelt 670 ezer tonnányi almából 100 ezer tonna alma maradt a fákon. Ez nagyjából a 2008. évi termés 15 százalékát teszi ki. Ennyi alma elpazarlása azért is különösen érthetetlen, mert az Európai Parlament november közepén fogadta el az Európai Bizottság által bevezetni kívánt úgynevezett iskola-gyümölcsprogramot, amelyre Brüsszel 500 millió eurót szánna. Az EP tervei szerint így lehetővé válna, hogy az európai iskolás és óvodás gyermekek minden nap friss gyümölcsöt kapjanak. Az EP a program részeként előnyben szeretné részesíteni a helyi termelőktől származó és szezonális gyümölcsöket. Ez azért is fontos, mert az Egészségügyi Világszervezet szerint egy 11 év alatti gyermeknek legalább 400 gramm gyümölcsöt vagy zöldséget kellene fogyasztania naponta. A fentiek alapján érthetetlen, hogy miközben Brüsszel prioritásként kezeli a gyermekek napi étkezésének hazai termesztésű gyümölcsökkel és zöldségekkel való kiegészítését, addig Magyarországon hagyják kárba veszni a feleslegesnek mondott almát.

Kérdezem tehát államtitkár úrtól: miért pazarolta el az agrártárca az idei almatermés 15 százalékát ahelyett, hogy azt az EU elveivel megegyezően az iskolás gyermekeknek juttatta volna? Szándékozik-e a tárca az EU iskola-gyümölcsprogramjának mintájára a magyarországi gyermekek számára mindennap friss gyümölcsöt és zöldséget biztosítani az egészséges táplálkozásra való nevelés jegyében?

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu