GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt számvevőszéki Elnök Úr! A gazdasági bizottság elég hosszas vitában tárgyalta a költségvetési bizottság H/9470. számú országgyűlési határozati javaslatát és az Állami Számvevőszék J/9364. számú jelentését. A bizottság a jelentést - és ezt előrebocsátom - a vita után egyhangúlag támogatta és ajánlotta a háznak elfogadásra. Egyetértettünk a bizottságban abban, hogy jó, ha van egy olyan szervezet, amely évről évre tükröt tart elénk, és ebből a tükörből láthatók a hibák, a hiányosságok és az eredmények.

Az Állami Számvevőszék munkája mind szakmailag, mind morális szempontból mércének tekinthető. Meggyőződésünk, hogy a számtalan jelentés elkészítésével hiánypótló munkát vállal át, és megpróbál az egyes kérdésekben iránymutatást adni, segíti az eligazodást, és nagyon sok hasznosítható javaslatot tesz a gyakorlati szakemberek számára. Az a meggyőződésünk, hogy jó lenne, ha a képviselők többsége tanulmányozná ezeket a jelentéseket, mert ebben az esetben a parlamenti viták nagyon sok esetben sokkal tárgyszerűbbek lehetnének, mert - mint ahogy a jelentés kapcsán is kiderült - azért ezeket a számokat nem lehet vitatni, nem lehet elvitatni, és ezek a patkó bármelyik oldalán ülő képviselő számára ugyanazt jelentik.

Nagyon pozitívnak tartottuk, hogy a központi költségvetésben már több mint 90 százalék fölött van az ellenőrzés. Az a meggyőződésem, hogy ennek kifelé is üzenete van a bizalmatlansággal szemben, tehát ez már egyfajta bizalmat hozhat a környezetből.

Mi is foglalkoztunk az önkormányzati rendszerrel, az ezzel kapcsolatos megállapításait helyénvalónak tartjuk. Most már sokadik éve szerepel ez az Állami Számvevőszék jelentésében, ezért mi azt gondoljuk, hogy ezen a területen nagyon fontos lenne, hogy lépjünk. Egyetértve Katona Tamás államtitkár úrral, ezek kétharmados törvények, de meggyőződésünk, hogy a problémamegoldás, mivel egyetértünk a jelentéssel, a közös felelősségünk és a közös feladatunk, még akkor is, ha kétharmados törvényről van szó.

Nagyon fontos, hogy ezt a munkát egy olyan szervezet végzi, amellyel szemben nincsenek kérdőjelek. Az elnök úr által is említett kérdésről, az állami vezetők vagyonvizsgálatáról a bizottságban is az a vélemény alakult ki, hogy nem szerencsés, hogy ezzel az Állami Számvevőszék foglalkozik, de pont azért, mert ezzel a szervezettel szemben töretlen bizalom van, ezért került az Állami Számvevőszékhez.

Kell beszélnem egy olyan dologról, ami valójában nem az Állami Számvevőszék munkájával függ össze, de annak munkáját, a munkájának hatékonyságát lényegesen segíthetné. Sokáig vitatkoztunk arról a bizottságban, hogy fűzzünk-e módosító javaslatot a költségvetési bizottság országgyűlési határozati javaslatához. Végül a bizottság úgy döntött, hogy önálló törvényjavaslatot nyújtunk be, amelynek a lényege, hogy Magyarországon készüljön el a fejlesztéspolitikáról egy törvény. Ez segíthetné azt, hogy az Állami Számvevőszék a források felhasználásakor tényleg azt tudja ellenőrizni, hogy a forrás arra került felhasználásra - és a lehető legoptimálisabban került felhasználásra -, ami a stratégiailag vagy koncepcionálisan meghatározott feladatokból adódik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a gazdasági bizottság egyhangúlag támogatta mindkét indítványt, és ajánlja önöknek elfogadásra.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu