KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én elöljáróban szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a szakembereknek, akik eljuttatták a törvényjavaslatot abba a helyzetbe, abba a szituációba, hogy most tudunk tárgyalni róla. Ahogy arra Végh Tibor képviselő úr a bizottsági vélemény ismertetésekor utalt, többször kísérletet tettünk az elmúlt hosszú évek során arra, hogy legyen egy új csődeljárásról és felszámolásról szóló törvény. Ez eddig még nem sikerült, viszont a mostani törvényjavaslat, úgy gondolom, mindazokat a fajsúlyos kérdéseket szabályozza, amelyek akár a gazdasági szereplők oldaláról, akár a felszámolásokat, csődeljárásokat végzők, illetve ezekben érintettek oldaláról megfogalmazódhattak.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Én személyesen is nagyon kötődöm ehhez a törvényjavaslathoz, tekintettel arra, hogy 2003-ban mint közpénzügyi államtitkár kísérletet tettem arra a széles szakma bevonásával, hogy próbáljunk egy új törvényt létrehozni. Akkor gyakorlatilag eljutottunk az elméleti irányvonal megfogalmazásáig, a kodifikációra már nem kerülhetett sor. Most én úgy gondolom, hogy bár hosszú idő eltelt 2003-2004-et követően, azok az elvi megfontolások gyakorlatilag most visszaköszönnek ebben a törvényjavaslatban.
Gyakorlatilag hosszú évek óta az volt a legfontosabb célkitűzés, hogy próbáljunk egy más csődeljárási szabályrendszert megalkotni, mert - ahogy az itt is már elhangzott, és államtitkár úr is szólt róla - bizony azt kell tapasztalni, hogy a kilencvenes évek elejétől kezdődően nem nagyon került sor csődeljárás igénybevételére, gyakorlatilag nem tudtak élni ezzel a gazdasági szereplők. Hogy fognak-e tudni ezek után, persze még kérdés, mert abban Borsos József képviselő úrnak igaza van, hogy a csődtörvény átalakítása, megreformálása egy szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a gazdasági szereplők valóban jól tudjanak élni ezekkel a feltételekkel.
Két nagyon lényeges mozzanatra államtitkár úr is felhívta a figyelmet, nevezetesen, hogy például a vagyonfelügyelők szerepét, jogosítványait, lehetőségeit sokkal jobban körülírja a törvény, és egy egészen más szabályozást ad, mint a jelenleg hatályos törvény. Ez pedig, én azt hiszem, megteremti annak a feltételét, hogy a gazdálkodáshoz szükséges feltételekhez - mondjuk, hitelekhez, egyéb más forrásokhoz - nagyobb biztonsággal tudnak hozzájutni adott esetben a cégek azáltal, hogy a vagyonfelügyelők szerepe jobban tisztázódott.
Szintén államtitkár úr felhívta a figyelmet arra, hogy a megváltozott körülmények között a csődeljárásban részt vevők könnyebben tudják a megállapodásokat létrehozni. Ez pedig, én azt gondolom, annak lehet a biztonsági feltétele, hogy a cég működőképessége gyorsabban, jobban, átláthatóbban helyreállítható.
Valóban igaza van Végh Tibornak abban - és ebben a frakciónk osztozik -, hogy igazából nem magát a csődhelyzetet kell vonzóvá tenni, hanem magát a csődeljárást, tehát ha nehéz helyzetbe kerül egy cég, akkor ne azonnal a felszámolás jusson a hitelezők eszébe, hanem inkább gondolkozzanak azon, hogy hogyan lehet közös együttműködéssel gyakorlatilag a felszámolási eljárások számát is lényegesen csökkenteni.
Ebben a folyamatban benne van az, hogy persze nem elég a törvényi szabályozás, hanem mindenkinek érzékelni kell és be kell látni azt, hogy alapvető érdek egy kompromisszumkeresés, egy egyezségkötés a hitelezők, illetve a cég között, mert nagy valószínűséggel, ha sikerül rövid időn belül a törvényi feltételek között egyezségre jutni, akkor gyorsabban hozzá lehet jutni a hitelezői követelésekhez, illetve a sikeres csődegyezség elő tudja segíteni a pénzügyi helyzet megőrzését és a kintlévőségek csökkentését.
Nagyon fontos intézménynek tartjuk mi az ideiglenes fizetési haladékot, az úgynevezett moratóriumot, ami alatt főszabályként természetesen tilos a hitelezők számára kifizetéseket teljesíteni, az adós ellen ebben az időszakban nem is lehet egyébként igényeket érvényesíteni. A csődeljárás alapvető célja az adós meglévő vagyonának a megőrzése.
A frakciónk üdvözli azt, hogy a vagyonfelügyelők szerepe, jogköre a korábbiakhoz képest, a jelenleg hatályos törvényhez képest nagyobb lesz, ugyanakkor nagyobb felelősség hárul a hitelezői választmányra, annak vezető testületére, illetve annak létrehozására, és megfelelően szabályozza a törvényjavaslat a hitelezői választmányok megszüntetését is. Én most a részletes szabályok ismertetésétől szeretnék eltekinteni, viszont minden lehetőséget szükséges megragadni ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet, főleg a gazdálkodók figyelmét arra, hogy egy teljesen új szabályozási környezetben lesz lehetőségük keresni a mozgásteret arra, hogy az elnehezedő gazdasági helyzetükben talán valamilyen más megoldást, mintsem a cég felszámolását, megtaláljanak.
Az elmúlt évben szocialista képviselők már kísérletet tettek arra, hogy hogyan lehetne azokat a cégeket, amelyek egyértelműen vagyontalanok, a lehető leggyorsabban kivezetni a piacról. Az ő elképzelésük az volt, hogy gyakorlatilag ezt az adóhivatal oldja meg. A Felszámolók Országos Egyesülete ezt a célkitűzést nagyban kifogásolta, és nagyon örülök annak, hogy végül is az igazságügyi tárca már tavaly év végén partnere volt a FOE-nek, a Felszámolók Országos Egyesülete szervezetének abban, hogy egy új megoldást próbáljunk keresni a vagyontalan cégek kivezetésére.
Tavaly év végén már majdnem sikerült törvényt elfogadni ezzel kapcsolatban, akkor az valamilyen oknál fogva sikertelenné vált. De ez nem baj, mert a mostani törvény sokkal gazdagabb tartalommal került benyújtásra. De nagyon fontosnak tartom azt, hogy az egyszerűsített felszámolási eljárásokat most a törvényjavaslat differenciáltabban fogalmazza meg. Egyrészt hangsúlyt helyez arra, hogy egy meghatározott eljárási rendben a felszámolók által irányítottan kerüljön sor a vagyontalan cégek kivezetésére.
(13.10)
Itt rögtön megjelenik az a cégvezetői, illetve tulajdonosi felelősség, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy korrekt módon legyenek ezek a cégek kivezetve a piacról. Nagyon fontos, hogy magát az egyszerűsített felszámolási eljárást is próbáljuk most már törvényi szinten még jobban, még aprólékosabban szabályozni. Erre a felszámolóknak kialakult már egy sztenderd gyakorlatuk a jelenleg hatályos törvény keretei között is, de fontos, hogy ez most szabályozásra kerül, részletesebben, mint ahogy eddig volt.
Tudom azt, hogy a felszámolók körében nagy vitát váltott ki az, hogyan történjen a felszámolók kijelölése, az ezzel összefüggő szabályrendszer változását vitatták. Ha mélyen magukba néznek, azt gondolom, a jelenlegi szabályrendszer - bár ehhez nyilván még akklimatizálódni kell, hozzá kell szokni a korábbiaktól eltérő gyakorlathoz - átláthatóbb, és a felszámolók számára is használhatóbb kijelölési rendszer kerül alkalmazásra. Még hadd mondjam azt, hogy a tisztább közélet irányába is fog vezetni, hiszen azért mindenki, aki a szakmában dolgozott, pontosan tudta, hogy milyen visszásságoktól volt és jelenleg is terhes a gyakorlat. Azzal, hogy szét lesz választva a felszámolási kérelmeket minősítő, az azt elbíráló bíró attól, aki kijelöli a felszámolót meghatározott szempontrendszer szerint, ez nyilván átlátható és nyilvános mindenki számára, biztosítva azt, hogyan kerüljenek a felszámolók kijelölésre, ez mindenkinek az érdekét szolgálja. Nem biztos, hogy ugyanaz a felszámoló fog odakerülni, akit előzetesen kigondoltak, de ez nem lesz baj a hitelezők szempontjából, hiszen a felszámolási eljárásokban alapvetően a hitelezők érdekének kell alapvetően megjelennie.
Nagyon fontos szigorításnak tartom a jelenlegi gazdasági körülmények között azt, hogy a gazdálkodó szervezetek vezetőinek kötelezettségét még erőteljesebben próbáljuk számon kérni, szankcionálni, és nagyon fontos szabályozási elemnek tartom azt, hogy amennyiben őket nem sikerül megfogni, nem sikerül kikényszeríteni tőlük, hogy tegyenek eleget kötelezettségüknek, akkor belép a többségi tulajdonos kezesi felelőssége, akár a bírságolásnál, akár más vonatkozásban. Csak üdvözölni tudom azt, hogy a felszámolói díjak emelésére is sor kerül. Méltatlan volt már az a helyzet, ami előállt az elmúlt évek során. Gyakorlatilag itt az állam érdekében járnak el a felszámolók, az állam érdekében végzik tevékenységüket. Természetesen a hitelezők érdekében is, de azt tudni kell, hogy általában a legnagyobb hitelező az állam, miután a gyakorlat az, hogy az adóhivatal felé állnak fenn jelentős tartozások. Éppen ezért szerintem nagyon fontos az, hogy megfelelő érdekeltséget tudjunk teremteni a törvénymódosítás által is a felszámolók számára.
Éppen azért, hogy eljárások ne húzódjanak el, fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslat készítése során a szakértők átgondolták azt, hogy hol lehetne szűkíteni a korábban ellenőrzésre rendelkezésre álló időket, hogyan lehetne a folyamatot rövidebbre venni. Nyilván az adóhatóság nem fog annak örülni, hogy az ellenőrzési határidők rövidülnek, nyilván a felszámolók nem fognak annak sem örülni, hogy adott esetben nekik kevesebb idő áll rendelkezésükre bizonyos cselekmények megtételére, de azt gondolom, fontos az, hogy a felszámolási eljárások és a csődeljárás is minél flottabbul, minél gyorsabban menjen. Nem lehet érdeke senkinek az, hogy ezek a folyamatok elhúzódjanak.
Fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslat gondolt arra, hogy itt ne lehessen a székhelyáthelyezésekkel játszadozni a cégek vezetőinek. A törvényjavaslat megfelelő garanciát ad arra, hogy a hitelezők pontosan tudják, mely bíróságokon kell keresni a felszámolási eljárás folyamatát, és nem lehet különböző székhelyáthelyezésekkel operálni ezekben a kérdésekben.
Összességében, tekintettel arra, hogy már korábban is jeleztem, hogy részletesen nem kívánok a meglehetősen hosszúra sikeredett törvényjavaslatban elmélyedni, nyilván azok, akikre vonatkozik ez a törvényjavaslat, ezt megteszik, jó szívvel szeretném a gazdálkodási tevékenységet folytatók figyelmét felhívni az új törvénymódosító javaslatra. A felszámolók vagy végelszámolók pedig pontosan tisztában vannak azzal, miután hála istennek, oly módon történt a törvényjavaslat kidolgozása, hogy az ő szakmai észrevételeiket a minisztérium figyelembe vette, amit nevükben is szeretnék most megköszönni, úgy gondolom, csak javára tud lenni a gazdálkodásnak ez a törvényjavaslat.
A szocialista frakció nevében azt tudom mondani, hogy támogatjuk és szavazatunkkal meg fogjuk erősíteni a benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés