KISS FERENC, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága 2009. április 15-i ülésén tárgyalta a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. számú törvény módosításáról szóló T/9397. számú törvényjavaslatot, és azt 15 igen szavazattal, 12 nem szavazat ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottsági ülésen az előterjesztő képviselője rövid szóbeli kiegészítésben rávilágított a törvényjavaslatban foglalt módosítások megalkotásának szükségességére, indokaira és céljaira. Így az előterjesztő képviselője kiemelte, hogy a törvényjavaslat célja a közúti áru- és személyszállítási tevékenységre vonatkozó szabályok megsértése esetén alkalmazandó bírságolási rendszer korrekciója.

A bizottság többsége pozitívan fogadta, hogy a kormány a gyakorlati tapasztalatok alapján felismerte annak szükségességét, hogy a korábbi szigorú, elsősorban a már miniszter úr által is említett objektív felelősség bevezetése után a közlekedésbiztonság növelése érdekében meghozott bírságolási szabályrendszert célszerű felülvizsgálni. Ez a szigorú rendszer ugyanis a mérlegelést nem tűrő és magas bírságtételeket hordozó szabályozása miatt jelentősen meghaladta az elérni kívánt célokat, ezzel pedig újabb problémákat teremtett a hazai áru- és személyfuvarozó vállalkozásoknak, közvetve a hazai gazdaságnak.

(12.00)

A bizottság többsége szerint szükséges a szabályozás pontosítása, a bírságolási rendszer enyhítése, valamint a járművisszatartás lehetőségeinek és feltételeinek egyértelművé tétele. A közlekedésbiztonság növelése érdekében ugyanakkor a bizottság többsége támogatja a kormány azon törekvését, hogy a gyermekbiztonsági ülések alkalmazására, a bukósisak és a biztonsági öv alkalmazására, valamint a mobiltelefonon menet közben történő telefonálásra vonatkozó szabályok megsértése szigorúbb elbírálás alá tartozzon, és azt a rendőrség is ellenőrizhesse.

A bizottság többségének véleménye szerint ugyanakkor fontos az is, hogy a törvényjavaslatban megjelenő új rendeletalkotásra vonatkozó felhatalmazó rendelkezések alapján a rendeletek minél hamarabb készüljenek el és kerüljenek elfogadásra. Így a bizottság többsége különös jelentőséget tulajdonított annak, hogy a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzésére, vizsgáztatására vonatkozó szabályokat tartalmazó rendelet, amelynek kiadásához már csak a felhatalmazó rendelkezés megalkotása szükséges, a törvény elfogadását követően minél előbb kerüljön kiadásra, ne várjuk meg a törvényjavaslatban előirányzott 2009. december 31-ei határidőt.

A törvényjavaslattal kapcsolatban a bizottsági ülésen egyebekben nem hangzott el vélemény, ellenvélemény. Mindezek alapján az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága a közúti közlekedésről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek általános vitára ajánlotta.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu