DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt időszak egy újabb 30 milliárd forint összegű megszorító csomagot hozott az egészségügyben. Ennek felét a gyógyszerkasszából vették ki, vagyis a betegektől, brutális gyógyszeráremelés formájában.
Mindez azonban, úgy tűnik, nem volt elég az MSZP-kormánynak, és Európában példátlan módon még a rákos betegeken is spórolni, kísérletezni akarnak. Önök eldöntötték, hogy a rákos betegek vérszegénységének kezelésére szolgáló készítmények közül egy úgynevezett biohasonló, vagyis az eredeti, jól bevált gyógyszer hatását imitáló készítményt vezetnek be kötelezően minden új kezelésnél.
Az említett készítmény eddigi klinikai vizsgálata bizonytalan, ugyanúgy, ahogy a gyógyszerváltás kockázata, mellékhatásai ismeretlenek. Július 1-jével a gyógyszer kötelező bevezetésével 4 ezer rákos betegen elkezdenek egy klinikai kísérletet, egy emberkísérletet. Európában szinte sehol sincs olyan, hogy egy biohasonló gyógyszert kötelezővé akarnának tenni. Az Unióban sehol sem preferálják a biosimilar készítményeket, Nagy-Britanniában felhívják a figyelmet a potenciális veszélyekre, az Egyesült Államokban nincs forgalomban.
S ha mindez nem lenne elég, olyan gyógyszerről van szó, amelynek kizárólagos forgalmazója egy panamai bejegyzésű off-shore cég, véletlenül éppen az MSZP-hez köthető cégvezetéssel. Egyébként egy off-shore céget hoznának monopolhelyzetbe egy évi 4 milliárdos piacon, miközben betegtől és orvosától egyaránt el akarják venni a szabad gyógyszerválasztás lehetőségét.
Kérem, tájékoztasson a miniszter úr, miért akarják példátlan módon egy biohasonló készítmény használatát kötelezővé tenni rákos betegeken. Miért veszik el a szabad gyógyszerválasztás lehetőségét betegtől, orvostól, milyen jogi és eljárásrendi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szabályok alapján akarnak egy panamai off-shore céget kizárólagos forgalmazóvá tenni, melyik jogszabály alapján teszik meg? Egyáltalán, miért akarnak spórolás jegyében rákos betegeken emberkísérletet folytatni?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés