GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten a legfőbb ügyész úrtól meghallgattam azt, hogy azért nem lép az ügyészség ezekben az ügyekben, mert nem értesül róluk hivatalosan, most pedig az államtitkár úrtól azt kellett meghallgatnom, legalábbis a válasza elején, hogy gyakorlatilag a liberálisok a felelősek azért, hogy nem lehet fellépni az ilyen típusú cselekmények ellen. Ezt pedig vissza kell hogy utasítsam, tisztelt államtitkár úr.
A helyzet az, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok alapján gyakorlatilag napi szinten lehetne büntetőeljárásokat indítani azok ellen az emberek ellen, akik a Kuruc.infón napi szinten aktív, tevékeny módon szólítanak fel aktív, tevékeny gyűlöletre közösségek ellen, vagyis a napi rutin szintjén valósítják meg a közösség elleni izgatást, és nagyon sokszor a hatóságok azért nem nyomoznak utánuk, merthogy ez az amerikai probléma fennáll, miközben, ahogyan azt az interpellációmban is elmondtam, tudjuk, kikről van szó. Mások, egyszerű hétköznapi állampolgárok (Az elnök a csengővel a hozzászólási idő leteltét jelzi.) el tudják őket érni, szerintem a magyar hatóságoknak is el kellene tudniuk érni ezeket az embereket.
A válaszát tehát nem tudom elfogadni. Köszönöm.(Taps az SZDSZ padsoraiban.)
(15.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés