DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! A szerkezetátalakítással összefüggő módosításokról szóló törvény az önkormányzati törvény rendelkezéseiben a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal megnevezést közigazgatási hivatalra módosította. Ezt követően a kormány elfogadta a közigazgatási hivatalokról szóló rendeletét, amelyben a megyei, fővárosi közigazgatási hivatalok helyébe regionális közigazgatási hivatalokat hozott létre. Az Alkotmánybíróság 90/2007. számú határozatában megállapította, hogy az Ötv. 98. § (1) bekezdésének első mondata, valamint a kormányrendelet alkotmányellenes, ezért azokat 2008. június 30-ai hatállyal megsemmisítette.
A kormány ezt követően az Ötv. módosítása nélkül és az előző kormányrendelettel megegyező tartalommal, lényeges változtatások nélkül fogadta el a közigazgatási hivatalokról szóló új kormányrendeletet. Az Alkotmánybíróság 131/2008. számú határozatával megállapította, hogy ez a kormányrendelet is alkotmányellenes, ezért azt 2008. december 31-i hatállyal megsemmisítette.
Az Ab említett határozatában megállapította, hogy az Ötv. jelenleg nem szabályozza a törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását, ennélfogva mulasztásos alkotmánysértésben van az Országgyűlés. A rendelet nem pótolhatja ezt, mert a kormány nem rendelkezik azzal az alkotmányos felhatalmazással, hogy ilyen tartalmú jogszabályt alkosson. A tarthatatlan helyzet politikai előzménye az volt, hogy a Fidesz nem támogatta a közigazgatási hivatalok általakítására irányuló szocialista kezdeményezést.
A választott megoldás azonban több okból is súlyosan hibás. Egyfelől politikai presztízsokok miatt a kormány nyilvánvalóan az alkotmányosságot sértő jogalkotási útra tévedt. Másfelől - különösen a másodjára is meghozott rendelettel - felelőtlenül alakította ki a jelenlegi helyzetet, a törvényességi ellenőrzés teljes hiányát az önkormányzatok működése felett.
Kérdezem az államtitkár urat, hogy az ismertetett eljárás nem alkalmas-e megítélése szerint arra, hogy megkérdőjelezhető legyen a kormány jogállami elkötelezettsége. A helyzet gyors és törvényes orvoslására lát-e más lehetőséget, mint az eredeti intézményi és hatásköri környezet visszaállítását?
Válaszát köszönöm. (Taps az SZDSZ és a Fidesz padsoraiban.)
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés