KISS FERENC (MSZP): Azt hiszem, pontosítanom kell az általam elmondottakat, és Ékes képviselőtársam fölhívta rá a figyelmet. Senki nem akarja bevonni, csak gondoljunk bele, ha elvisszük az iskolásokat, meg a városba bevásárolni meg a kórházba menőket, de azért elvárjuk, hogy az autóbusz meg a vonat megálljon azon a településen, ahol utas nem lesz, de a veszteségét finanszírozzuk meg az adófizetők pénzéből. Szóval, én így fogtam föl ezt a kérdést, és így egy picit versenyhelyzet is, mert valójában mi fizetjük meg azt, hogy ingyen elviszik az iskolásokat meg a nyugdíjasokat, meg a sportkörösöket, meg a bevásárolni szándékozókat. Én úgy gondolom, hogy itt kellene valami összhangot teremteni.

A másik, egyetértek abban Kovács képviselőtársammal, nincs itt vita, hogy mennyit kap a MÁV meg mennyit a Volán, nem is erről van szó, csak szerettem volna érzékeltetni, hogy mibe kerül ez az államnak, és természetesen jogos. Egy biztos, hogy amíg nem tudjuk letisztítani az egyéb ráfordításoktól, és nem tudjuk megmondani, hogy mi az önkormányzati ellátási kötelezettség és mi az állami és mibe kerül, addig csak beszélünk a pénzről, hogy mennyit ad a költségvetés. De ha végre eljutunk odáig, hogy az állam azt mondja, hogy helyközi közösségi személyszállításban vasút vagy busz, és ez ennyibe kerül, ezt finanszírozza, ehhez le kell tisztítani a Volánoknak is a portfólióját, és azt mondani, hogy ez mibe kerül, és természetesen rendbe kell tenni a MÁV körüli dolgokat is. Ez az egyik ilyen észrevétel.

Az önkormányzatot annyiban érinti, ha ez önkormányzati feladat, és nagyobb lehetősége van bevonni forrást, akkor élve azzal, hogy többségi tulajdonban van az önkormányzat, a belső szolgáltatónak át kellene adni az autóbuszokat és az állományt, erre lehetőséget ad a törvény, és így a finanszírozás átláthatóbbá válik az önkormányzat részére. És akkor a polgármester meg a közgyűlés is jobb helyzetben van, nem vitatkozik, hogy most 40 milliót, 20 milliót vagy 5-öt adjak, mert nem tudja. Egy jó főkönyvelő egy cégnél tudjuk, hogy a költségeket hogyan tudja elrakni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu