DR. BARÁTH ETELE, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Gyakorlatilag a gazdasági és informatikai bizottság a törvényjavaslat tárgysorozatba-vétele és általános vitára való alkalmassága tárgyában lefolytatott vitájának valóban az volt a rezüméje, amivel a miniszter úr befejezte a törvényjavaslat ismertetését. Úgy ítélte meg a bizottság, hogy mindannak a munkának, ami elindult már a tavalyi évben, nagyon komoly előrelépése, komoly eredménye ennek az összefoglaló törvényjavaslatnak a beterjesztése.

Azt mindenki tudja, hogy tulajdonképpen egy úgynevezett gyorsítási csomag már tavaly megindult, ez a gyorsítási csomag körülbelül 6 törvényt módosított, 16 kormányrendeletet és miniszteri rendeletet változtatott meg, ez nagyon jelentősen - százalékban mérve is mintegy 30 százalékkal - lecsökkentette a hatósági engedélyhez kötött munkák körét, és 20 százalékkal nőtt azon munkák aránya, amelyek esetében sem engedély, sem bejelentés nem szükséges. Ez valóban gyorsítás volt, és ez a mostani gyorsítási csomag - ahogy ez a miniszter úr expozéjában is volt - aránylag komplexen megpróbálja mind az engedélyezési eljárás, mind a nyilvántartás rendszerében és nagyon sok más elemében továbbfejleszteni az első törvényjavaslatot.

Ami a bizottság ülésén felmerült kritika, és ezt azért nagyon fontos elmondani, mert ahogy a miniszter úr is utalt rá, mi is azt állapítottuk meg, hogy inkább az a gond, ami nincs benne ebben a törvénycsomagban, s nem pedig az, ami benne van. Hiszen a nemrégiben elfogadott országgyűlési határozati javaslat számtalan olyan területet érint, ami igazán nagyon kellene, szinte azonnal, az építőipari munkák megrendelésén keresztül, annak lebonyolításán át ahhoz, hogy a piac élénküljön, hogy a piacon szereplők megfelelő gazdasági környezetben működjenek, pénzügyi, anyagi, hitellehetőségekhez jussanak. Most ez a csomag pillanatnyilag még ezt a részét nem érinti ennek az országgyűlési határozatnak, hanem valóban az államigazgatási, hatósági, regisztrációs és más kérdéseken keresztül a rend megteremtését szolgálja elsődlegesen. Tehát azt gondolom, hogy azzal kapcsolatban, ami benne van, talán kevés kritikát tudnánk mondani, de nagyon szeretnénk azt, ha az együttműködés az állam, tehát a kormány, a politika és a szakértők és szakmai szervezetek között tovább erősödne.

Felmerült még észrevételként, hogy ez a törvényjavaslat nagyon tág teret ad utána a kormány rendeleti úton történő befolyásának erősítésére, tehát nagyon sok minden, példának okáért a fedezetkezeléssel kapcsolatos részletszabályok is ott jelennek meg. Ezért ma örülni kell, hogy ez megszületik, ugyanakkor viszont - mint tudjuk jól - a részletekben húzódnak meg a kis ördögök, és nagyon sok észrevétel érkezik a képviselőkhöz minden irányból és minden irányba annak érdekében, hogy ez a fedezetkezelés például nehogy többletterheket, akadályokat jelentsen, hanem valóban elérje a lánctartozás megfékezését.

Nagyon pozitívumként jelenik meg ebben tényleg annak a kamarai rendszernek és általában a regisztrációnak a kérdésköre, amely ehhez szintén hozzátartozik.

Nem szeretném kitölteni a teljes időt; egyrészt köszönjük ennek a munkának az alapos elkészítését, nagyon jó hozzájárulásnak tartjuk ahhoz a munkához, amit már eddig a politika és a szakma közösen elvégzett.

Végső soron az összefoglalója ennek úgy mondható el, hogy nagyon fontos és jelentős előrelépés annak érdekében, hogy a kivitelezés, az építőipari tevékenység szakszerűbb, gyorsabb, szabályozottabb és ellenőrizhetőbb legyen, komoly lépés abban az irányban is, hogy a lánctartozások valamilyen módon megfékezésre kerüljenek.

A bizottság tehát egyhangúlag támogatta a mai vitát.

Forrás: parlament.hu