DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Az SZDSZ képviselői a legfőbb ügyészt is több alkalommal interpellálták már a közösség elleni izgatás kapcsán elmaradó vagy érthetetlen módon megszüntetett eljárások okán. Hónapok óta kérjük a közvádlói monopóliumot birtokoló ügyészséget, illetve önt mint a rendészet és a kodifikáció legfelsőbb szintű felelősét, hogy tegyenek hatékony kísérletet a közösség elleni izgatást szabályozó normák betartatására és alkalmazására.

Most úgy tűnik, talán elkezdődhet ez a munka. Kovács Tamás legfőbb ügyész úr ugyanis egy friss interpellációra adott válaszában úgy nyilatkozott, átvilágítják az összes közösség elleni izgatással kapcsolatos ügyészségi eljárást. Kezdetnek, üzenetnek jó, megoldásnak azonban még kevés ez a szándék. A szabad demokraták szerint ugyanis csak akkor lehet sikeres, ha a kormány és a parlamenti pártok egyaránt támogatják az ügyet.

Fontos szót ejteni arról is, hogy a kormány egy, a gyűlöletbeszéd és a közösség elleni izgatás hatályos normáit alapvetően átíró kodifikációt tervez. Mi, liberálisok egy olyan Magyarországban hiszünk, ahol a fékevesztett zsidózásnak, cigányozásnak elsősorban társadalmi elszigetelés és egyöntetű elítélés a szankciója. Betartható és betartandó szabályokra van szükség, a bűncselekmények elkövetőit pedig el kell fogni, és megfelelő büntetésben kell részesíteni.

Kérdezem az államtitkár urat: tekintettel az ügyészség által indítandó vizsgálatokra, tervez-e ezzel párhuzamos, hasonló célú átvilágítást a rendőrség ügykezelése kapcsán? Tervezi-e a kormány, hogy az igazságszolgáltatással együttműködve tárja fel, mi akadályozta eddig a hivatalos szerveket abban, hogy észleljék mindazt, ami immár évek óta megkeseríti a demokraták, a békés magyar polgárok életét? Egyetért-e ön azzal a megállapítással, miszerint mindent meg kell tenni a hatályos jogszabályok működőképességének biztosításáért, és csak ezt követően szabad törvényalkotásba fogni? Ha igen, úgy megvárják-e a gyűlöletbeszédet általában, nem pedig konkrét témákra koncentráló módosítással az ügyészségi vizsgálat eredményét?

Várom megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu