DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az OFA-pályázatra több mint 1200 igény érkezett, a nyertes pályázatok száma meghaladja a 450-et. A döntéssel lekötött 6,85 milliárd forint összegű támogatással megőrzött munkahelyek száma meghaladja a 31 ezret. Ezek is tények.

A "Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat együttműködésében megvalósuló központi munkaerő-piaci program meghirdetett pályázatára eddig a regionális munkaügyi központok a munkáltatók igényei alapján közel 2 ezer munkaerő-piaci programot nyújtottak be. A foglalkoztatási hivatal a programtervek értékelését folyamatosan végzi. Eddig 131 programot érintően került sor támogatás megítélésére 3,3 milliárd forint összegben, ezzel 18 256 munkahely megőrzése biztosítható.

Sajnálatos módon a benyújtott pályázatok között sok volt a formailag nem megfelelő, valamint sok esetben a kért támogatás szükségességét sem tudták meggyőzően alátámasztani a pályázók. E tényezők kiszűrése valóban lassította az értékelést és a döntés-előkészítést, azonban gondolom, képviselő úr is egyetért azzal, hogy ezt átgondoltan kell csinálni, mivel ez azt a célt szolgálja, hogy csak a valóban rászoruló vállalkozások jussanak támogatáshoz.

Május 20-áig az OFA 278 szerződésajánlatot küldött ki, amelyek közül 123 aláírt szerződés érkezett vissza. A mindkét fél által aláírt szerződések száma 106.

Mint ahogy az a képviselő úr által is ismert, a támogatás elszámolása utófinanszírozással történik, a szerződés megkötését követő nyolc napon belül a támogatott igény esetén előleghez juthat, és a támogatási időszakra a tervezett ütemezés szerint nyújthat be elszámolást.

Képviselő úr másik kérdésére, miszerint rendelkezésre áll-e elegendő forrás a munkahelymegőrzésre, tájékoztatom, hogy a támogatások folyamatos biztosítása érdekében a kormány korábbi döntésének megfelelően tettük közzé a kis- és középvállalkozások munkahelymegőrzésének támogatására irányuló pályázati felhívást. Ennek keretében május 28-ától lehet támogatást igényelni.

A társadalmi megújulás operatív program szerint rendelkezésre álló keret 20 milliárd forint. A nagyvállalatok munkahelymegőrzését segítő újabb támogatás pályázati felhívása a közeljövőben jelenik meg 10 milliárd forint összeggel. A regionális munkaügyi központok részére, az általuk működtetett aktív eszközök finanszírozására, a regisztrált álláskeresők újbóli foglalkoztatásának elősegítése érdekében további 20 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.

Kérem válaszom szíves elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu