SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért tartom fontosnak, hogy szóljak most ebben a kérdésben, mert Ágh Péter képviselőtársam nagyon tisztességesen azt mondta el bizottsági kisebbségi előadóként, ami valóban a bizottsági ülésen elhangzott ebben a kérdésben az ott lévő ellenzéki képviselők szájából és véleményként.

(11.10)

Nagyon remélem azonban azt, hogy az azóta eltelt idő elégséges volt az ellenzéki képviselőknek arra, hogy felmérjék azt, hogy amit ott a bizottsági ülésen elmondtak, valószínűleg információ hiányában fogalmazták meg, és téves információkra alapozva mondták el, amit most is meg szeretnék erősíteni, hogy Ágh Péter nagyon korrekt módon azt mondta el, amit ott a bizottsági ülésen az ellenzéki képviselők elmondtak neki. Ez volt a kötelessége, hogy ezt most itt tolmácsolja.

Hozzá szeretném tenni, hogy ez a probléma nem új keletű probléma. Az MSZP frakciójában - ahogy az előterjesztők nevében Keller képviselő úr mondta - a 2009. évi adótörvények 2008. évi vitájában már felmerült, hogy a szerencsejátéknak ezt a területét szabályozni kellene. Akkor valóban a szocialista képviselők azért álltak el akkor a szabályozás megvalósításától, mert ígéretet kaptunk a kormánytól arra, hogy átfogó módon szabályozásra kerül a szerencsejáték-törvény és ennek ez az aspektusa - a teremjátékok - pedig különös módon a figyelem középpontjába kerülnek, hiszen nem tiltani és lehetetlenné szeretnénk tenni egy bizonyos fajta szerencsejáték működését, hanem azokat szabályozott körülmények között kellene alkalmazni.

A költségvetési bizottságban elhangzottak azon véleményére, hogy inkább a bajba került emberekkel kellene foglalkozni, inkább a foglalkoztatást kellene segíteni, most e vita keretében belül nem szeretnék kitérni, hiszen az adótörvények vitája kezdődni fog bizottságokban ezen a héten, a jövő héten, majd a június 8-ai héten a parlamenti szakban, akkor majd lefolytathatjuk azt a vitát, hogy a foglalkoztatást segítő intézkedések mennyire vannak jelen az adótörvényekben. Vagy: a kormány dolgozik rajta és a költségvetési bizottságban is beszéltünk róla, hogy a nehéz helyzetbe került, jelzálogfedezet mellett eladósodott emberek helyzetének rendezésére javasolt ingatlanalap-konstrukció hogyan tudja segíteni az embereket. Erről is majd a benyújtása után vagy már az előkészítés során beszélünk, hiszen a költségvetési bizottságban arról is egyezség született az ellenzéki és kormánypárti képviselők között, hogy az ilyen rendkívül fontos törvényeket már az előkészítés során a parlamenti képviselőknek is módjukban lesz megvitatni és egyeztetni, hogy úgy kerüljenek a Ház elé.

Én most mindenesetre azt szeretném, ha a vitában felszólaló, jelen lévő ellenzéki képviselők valóban arról beszélnének, ami benne van ebben a törvényben, és ha kifogásuk van ellene, valóban azt mondanák el, ami ennek a törvénynek a szakmai részét érinti. Gondolom és nagyon remélem, hogy a jelen lévő ellenzéki képviselők a vitában ilyen módon fognak részt venni. (Dr. Avarkeszi Dezső, nevetve: A jelen lévő ellenzéki képviselők közül?)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu