BÓKAY ENDRE, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tegnap tartotta ülését, és akkor került sor az adótörvények vitájára. Előzetesen megjegyzem, hogy a bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta a benyújtott törvényjavaslatot. Néhány gondolatot szeretnék felidézni az ott elhangzottakból.
Mint ismeretes, ha leegyszerűsítjük az adózás rendjét, három nagyobb csoportot különböztethetünk meg az adófajtákból. Az egyik a személyi jövedelemadó, a másik az úgynevezett forgalmi, fogyasztási adók és a harmadik pedig a vagyonadó. Teljesen világos volt a számunkra is, hogy a mai gazdasági helyzetben, tehát a gazdasági világválság következtében igazából adócsökkentésre egyelőre nem tudunk sort keríteni, viszont nem nézhetjük tétlenül azokat a hatásokat, amelyek Magyarországot is érintik, és amely hatások alól nem tudjuk magunkat kivonni. Nekünk fel kell készülnünk, hogy a válság utáni időszakban hogyan kezeljük, milyen magyar gazdaságot építünk fel, milyen új rendszert alakítunk ki.
Itt az egyik legsarkalatosabb pontja, hogy túlzottan magasak Magyarországon a munkát terhelő adók, és ezen valamilyen módon változtatnunk kell. Ennek két haszna is van. Az egyik lehetőség az, hogy ha kitörünk ebből a körből, akkor a befektetőket vonzzuk Magyarországra, akik ténylegesen munkahelyet teremtenek, megnövekszik a munkahelykínálat és az ebből származó adóbevétel. Tehát elérhetjük azt, hogy többen fizetnek, de ugyanakkor kevesebb adót, és a munkát terhelő járulékok, adók csökkentésével gyakorlatilag a munkahely létrehozását segítjük elő. Erre igen nagy szükségünk van, hiszen ma Magyarországon az a legnagyobb problémánk, hogy nagyon kevesen fizetik a munkából származó jövedelmük után az adóterheket, ezért sokszor kénytelenek vagyunk viszonylag magas terheket rájuk hárítani. Ezen változtatnunk kell.
A másik lehetőség, hogy a vagyoni adók rendkívül alacsonyak. Magyarországon ennek a dolognak nyilván történelmi háttere is van, hiszen a '90-es években, amikor zajlott a gazdasági átalakítás, elindultak a privatizációk és a magánosítások, rendkívül kevés volt Magyarországon a tényleges tulajdon; mára ez a világ átalakult, és lényegesen több lett. Tehát a véleményünk az, hogy ha bizonyos adóterületeken a munkát terhelő adókat csökkentjük, akkor másik helyen, mivel abszolút értelemben adócsökkentést nem tudunk végrehajtani, így más területeken a fogyasztást és a vagyoni típusú adókat növelnünk kell. Ahogyan ellenzéki képviselőtársaim által elhangzott, igazából adóátrendezés folyik, de ne úgy vegyük ezt az adóátrendezést, hogy ez egy teljesen mellékes dolog, tehát nem lényeges elemeket érint, nagyon is lényeges helyzetet teremt Magyarországon, főleg a válság utáni időszakban véleményünk szerint az ország fejlődését és kitörését erről a mélypontról elősegíti.
Az ülésen ténylegesen előkerült az, hogy 2010. január 1-jétől 5 százalékkal kevesebb adót fizetnek a munkáltatók, tehát a munkaadók a bérek után. Ez egy jelentős tétel, nyilván könnyíti a terheiket. Megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, ez 1950 forintot jelent a munkavállaló után, ez teljes egészében megszűnik, ez főleg a minimálbéresek esetében jelenti azt, hogy kisebb költséggel lehet a minimálbéreseket alkalmazni, tehát feltételezzük, hogy ezen körben ezek után is növekszik a munkahelyek száma.
(11.20)
A szuperbruttósítás bevezetésével párhuzamosan itt gyakorlatilag nem történik más, mint a munkáltatók által fizetett adókat is feltüntetjük a munkabérek mellett, ezen kiadások között, 5 millió forintra emelkedik a sávhatár, és az 5 millió forinton belül 17 százalékra csökkennek a tényleges adókifizetések, 5 millió forint felett pedig 32 százalék lesz a kifizetés.
Ezek a változások azt jelentik, hogy január 1-jétől minden egyes munkavállaló zsebében - főleg itt az átlagbérre kell gondolni, a 100-200 ezer forint közötti összegre - 10-18 ezer forinttal több marad havonta a borítékban. De erről maguk döntenek az érintettek, hogy hogyan költik el. Meg kell jegyeznünk, hogy az egyes alapítványok által fizetett juttatások - és itt főleg a szociális juttatásokról van szó - továbbra is megőrzik az adómentességet.
Szó volt még a magánnyugdíjpénztárak befizetéséről. Itt hangsúlyozzuk a magunk részéről, hogy mivel általános vitáról van szó, nem lezárt dologról van szó, tehát a vita során nyilván formálódnak a vélemények, átalakulnak bizonyos szempontok, és a részletes vitán beterjesztett módosítási javaslatok alapján tudjuk majd átalakítani, főleg a vitatott pontokat.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés