DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Május végén, de az elmúlt évekhez hasonlóan június elején is szerte az országban - ugyanúgy az én szűkebb pátriámban, a főváros XVIII. kerületében - sokszínű programsorozatot szerveztek önkormányzatok, intézmények, a legkülönbözőbb szervezetek a gyermeknap apropóján, a gyermekek örömére. A közeli pedagógusnap, ballagások, évzáró ünnepségek mind azt a látszatot keltik, hogy az első félév végi hetek a gyermekeknek szólnak, a gyermekekért vannak. A látszatot mondom, és folytathatnám egy nagy magyar költő aggódó szavaival. "Csak meg ne egye ezt a napot a magyar parádézás. A felnőttek szereplő-vágya, a hűhó" - írta Ady Endre az első gyermeknapról.

Valóban a gyermekekről, a gyermeknek szól, vagy csak ürügy, vagy tán az sem? Ez utóbbi inkább, ha végigfutjuk - bár inkább ne tegyük - a médiahíreket, tudósításokat. Közülük kérdez majd vissza valamelyik, az van benne, amiért megveszik - a felnőttek természetesen. Mert az való igaz, a mintát mi adjuk az életben, a nap minden percében a gyerekeknek, így hát jobb, ha nem is mutogatunk filmekre, televíziós műsorokra, újságcikkekre. Azt adják vissza, amit mutatunk, itt a parlamentben is. Sokszor érdeklődve nézzük a fentről figyelő gyermekarcokat, aztán folytatjuk egymás szidalmazását, lejáratását. Tiszteletről szó sincs. Azok, akik néznek, látnak bennünket, már értik a gesztusokat, hangsúlyokat, becsmérlő szavakat. Néznek és hallanak itt is, az utcán is, hallanak vitatkozni, látnak, ahogy kifordulunk magunkból, majd hallanak, ahogy tiszteletet kérünk és parancsolunk az iskolában, a családban türelemre intünk.

Értenek, és nem értenek, hogy szeretni kell egymást, de van, akit nem kell, sőt gyűlölni kell. Tisztelni kell egymást, de van, akit nem kell, és nem is szabad. Beíratjuk őket az óvodába, az iskolába, hogy tanuljanak értékeket, szép dolgokat, majd megmutatjuk, hogy ezek nem számítanak. Örülünk, hogy van felzárkóztatási program, esélyegyenlőségi program, tehetséggondozó program, de amikor fellobban az értelem lángja, kioltjuk. Nyújtunk másikat, a megkülönböztetését, a gyűlölködését, a másik megvetését. Egyre több a nehezen kezelhető gyerek - panaszkodnak az óvodákban, iskolákban. Vajon így születnek? Vagy nem inkább tünetei a meg nem értés világának? Nem értjük, hogy miért menekülnek el, vagy kapaszkodnak egy más - internetes vagy még rosszabb, ideig-óráig illúziókat kínáló - világba, és egyre kevesebbet akarnak visszazökkenni abba, amit nem értenek, és nem tetszik nekik.

Visszakanyarodva szűkebb pátriámhoz, a hétvégén is sok gyermekprogram megrendezésére került sor, elkészült és átadásra került egy kalandpark a Bókay-kertben, az önkormányzat 16 hektáros parkjában. Itt jó volt látni az önfeledten mosolygó gyermekarcokat, a megszelídült felnőtteket. Nem volt igazán acsarkodás, egymás gyalázása, a gyermeköröm elsimított minden ellentétet. Vége a gyereknapnak, mondjuk, vagy mondtuk már a lezajlott programok után, és mondjuk sokszor év közben, mondjuk ridegen, és jött és jön a hétköznapok valósága, mint tegnap is érzékelhettük itt a parlamentben.

Mondjuk meg a gaz kölyköknek, hogy az élet nem habostorta, a felnőttek világában nem lehet mindig, sőt gyakran sem mosolyogni, türelmesnek, békésnek lenni, és egymás kezét sem kell megfogni, hiába mondja az óvónéni vagy a tanító néni; majd megtudod, ha felnősz, most készítjük elő a szép új világot. Juhász Gyula sorai figyelmeztetnek: "A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja." Tényleg el akarjuk homályosítani?

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu