ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Folytatnám a mezőgazdaságra nehezedő terheket a törvénymódosítás kapcsán, és elsősorban itt most a mintegy 700 ezer fős őstermelőt kitevő rétegre nehezedő részt. Itt az áfaemelés miatt most valószínűleg mintegy 60 milliárd forint költség növekszik majd a mezőgazdasági őstermelőknél a kompenzációs felár szinten tartása miatt.
(14.20)
Az állattenyésztési termékeknél 7 százalék, a növénytermesztésnél 12 százalék. Ez megvolt már a 15-ről 20 százalékra emelésnél is, és most a 20-ról 25-re, változatlanul marad; ennyi pénzzel kevesebb jut majd a gazdáknak, ennyivel lesz több kivéve a zsebükből. És az adókedvezmény megvonása, az őstermelőknek valószínűleg mintegy 40 százaléka esik ebbe a megvonásba, ez közel 30 milliárd forint összeget fog majd kitenni.
Ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy az iparűzési adó is végtelenül igazságtalan az őstermelők kapcsán, ugyanis 2007. december 31-ével az iparűzésiadó-fizetési moratórium megszűnt, és innentől kezdve minden őstermelőnek január 1-jétől fizetni kell az iparűzési adót, és ezzel a befizetés tényével az idén találkoztak először. Hogy miért igazságtalan? Azért, mert sok olyan költség van a mezőgazdasági őstermelésben, amit nem lehet figyelembe venni az iparűzési adó megállapításánál, például jelentős szolgáltatás-igénybevétellel rendelkeznek, ezt nem lehet figyelembe venni, és jelentős a földbérleti díj is, amelyet szintén nem lehet figyelembe venni.
Javasolnám, hogy itt az iparűzési adó kiszámítását az őstermelők és a mezőgazdaság vonatkozásában tekintsük át újra. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés