SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjában felsoroltak több tételben is valótlanságot állítanak, de tekintettel a kérdések súlyára és számára, magam kizárólag csak a tényekre fogok szorítkozni.
(14.00)
Tehát: 2008. december 12-én hatályba lépett a hulladékokról az új európai hulladékkeret-irányelv, amelynek átültetési határideje 2010. december 12. Eddig kell a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályokat felülvizsgálni és szükség esetén módosítani. Ebben a tekintetben semmilyen késésben nem vagyunk.
Az előkészítés érdekében a 2014-ig tartó időszakra vonatkozóan az országos hulladékgazdálkodási terv részletes szakmai munkaanyaga és ahhoz kapcsolódóan a stratégiai környezetvédelmi vizsgálat már elkészült, azt a tárca áprilisban és májusban csaknem 150 szakmai és társadalmi szervezet bevonásával megvitatta. A terv várhatóan az őszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet.
A hulladéklerakók bezárásával kapcsolatban mindenekelőtt meg kell nyugtatnom a bennünket hallgatókat, hogy a kérdésében említett fenyegető környezeti katasztrófahelyzet természetesen nem áll fenn, a hulladékgazdálkodás területén minden uniós határidős kötelezettségünket teljesítettük. Az önkormányzatoknak, amelyek ezeknek a lerakóknak az üzemeltetői, nyolc év állt rendelkezésre arra, hogy felkészüljenek a következő hetekben beálló bezárási kötelezettségükre. A KEOP és a ROP 100 százalékos rekultivációs támogatásával több mint 1100 lerakó rekultivációja van már folyamatban, illetve kezdődik meg a közeljövőben.
Ami a termékdíjat illeti, a hatályban lévő termékdíjas szabályozás minden tekintetben megfelel az uniós előírásoknak. Valóban ígéretet tettünk egy új koncepció kialakítására, amelynek eleget is tettünk. Ennek a végső egyeztetése jelenleg zajlik, és reményeim szerint az őszi parlamenti ülésszakban az ennek megfelelő törvényjavaslatot benyújthatjuk.
A hulladékfeldolgozó-ipar válságával kapcsolatban el kell mondanom, hogy önmagában sajnos nem mentesíthető a válság átfogó hatásaitól. Az átfogó kormányzati válságkezelési intézkedések mellett - mint áthidaló hitellehetőség - a beruházási és fejlesztési támogatási feltételek enyhítése, a másod-nyersanyagpiac fenntartása érdekében kezdeményeztük, hogy a GOP keretében önálló prioritásként jelenjen meg a hulladékmegelőzést, illetve -hasznosítást szolgáló fejlesztések támogatása. A szelektív gyűjtési rendszerek fenntartása érdekében megegyeztünk a koordináló szervezetekkel, hogy ameddig a piaci lehetőségek engedik, nem csökkentik a begyűjtött hulladékok átvételi árait, ezzel párhuzamosan nem követeljük meg a hasznosítási teljesítmények mindenáron történő növelését. A kereslet fokozása érdekében pedig kezdeményeztük, hogy az állami és az önkormányzati beruházások, beszerzések során a közbeszerzési eljárásokban ösztönözzék, részesítsék előnyben az ilyen termékek felhasználását. Az uniós támogatási források pályázati feltételrendszerébe is bekerültek a zöld közbeszerzés szempontjai.
Tehát, képviselő úr, szeretném önt és a hallgatóságot is megnyugtatni afelől, hogy Magyarországot semmiféle környezeti katasztrófa nem fenyegeti, Magyarország mindegyik európai uniós elvárást környezetvédelmi szempontból határidőben teljesít, és Magyarország azokat a vállalásait, amelyeket környezetünk javítása érdekében tett, haladéktalanul és időre teljesíteni fogja.
Köszönöm megtisztelő figyelmét, és egyben kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés