DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A házi segélynyújtás esetében előírt gondozásiszükséglet-vizsgálatok szakértői díjának megtérítésére 150 millió forintot különített el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Ez a tavalyi kiadásokat teljes mértékben fedezte, ugyanakkor azonos nagyságú összeg az idei évben csupán május hónapig volt elegendő. 2009-ben ugyanis a gondozásiszükséglet-vizsgálatok száma ugrásszerűen megnőtt (Babák Mihály: Nem elég 150 millió forint.), amely előre nem tervezhető kiadásnövekményt eredményezett. Annak érdekében, hogy minden bejelentett igényt meg tudjunk téríteni, forrásátcsoportosításra van szükség. (Babák Mihály: Lapátoljátok a pénzt szekérrel.) Ezt kezdeményeztük, az erről szóló kormánydöntés szeptemberben várható. Remélhetőleg ezzel biztosítható az augusztusig leadott szakértőidíj-igények kifizetése. Szeptember 1-jét követően pedig hatályba lép az ön által is említett 340/2007-es kormányrendelet módosítása, amely a jövőre vonatkozóan rendezi a problémát.

Ön azt szeretné megtudni, hogy miért a szakértők hitelezik az államot. A házi segélynyújtáshoz kapcsolódó szakvéleményt a települési jegyző által felkért háromtagú bizottság adja ki. Ennek tagjai az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet egy munkatársa, a városi jegyző által kijelölt szociális ügyintéző, valamint a városi jegyző székhelye szerinti településen házi segítségnyújtást végző szolgáltató vezetője által kijelölt ápolási-gondozási szakértő. A vizsgálatokat ez utóbbi két szakember végzi, akiknek ez a tevékenysége munkaköri feladatai közé illeszthető, és vélhetően a vizsgálatokat is munkaidőben végzik. (Babák Mihály: Nem.) Nem vitatva ettől függetlenül a szakértői díjak jogosságát, fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szakértők nem munkabérük kifizetését várják, hanem egy, a munkaidőben elvégzett feladatért járó külön díjazást. Természetesen mindezektől függetlenül is törekszünk arra, hogy a kérdést minél előbb rendezni tudjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu