DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma Magyarországon a közbiztonság romokban hever, illetve szétesett. Mire alapozom ezen sommás megállapításomat? Ahol sortűzzel várják a kiérkező rendőröket, ahol halálra lehet rugdosni a nyílt utcán embertársunkat, ahol sorozatos romagyilkosságot követnek el, ahol a kiérkező rendőr nem mer kiszállni a kocsiból, és nem mer intézkedni, ahol nagy esély van a sikeres bűncselekmény elkövetésére, ott nyugodtan mondhatjuk, hogy a közbiztonság romokban hever.
Van azonban olyan hely az országban, remélem, több is, ahol a fenti drámai helyzettel ellentétben pozitív változásokról lehet tájékoztatást adni. Berettyóújfalu ilyen hely, ahol a város képviselő-testülete a 2009. évi elfogadott költségvetésében, nehéz anyagi helyzete ellenére, 5 millió forint támogatást biztosított a berettyóújfalui rendőrkapitányságnak a közrend és közbiztonság erősítésére, a feladatellátás színvonalának emelésére.
Berettyóújfalu város kapitányságának vezetése szeptember 10-én az önkormányzat testületi ülésén számolt be a támogatás időarányos felhasználásáról és az elért eredményről. A támogatást Berettyóújfalu város közigazgatási területén belül a rendőrségi jelenlét fokozására és annak járulékos költségeire fordították. A rendőrkapitányság közterületi szolgálata a rendszeres munkaidőn felül heti két napon, egyszer hétköznap, egyszer hétvégén éjszaka 8-8 órában járőrözik a településen, míg a bűnügyi szolgálati ág heti egy alkalommal 8 órában úgynevezett bűnügyi portyaszolgálatot lát el. A túlmunka keretében teljesített szolgálat során a rendőrök visszatérően ellenőrizték a bűnügyileg fertőzésveszélyes területeket, így például péntek-szombat este a városközpontban lévő szórakozóhelyeket és közvetlen környékét, illetve a bűnügyi portyaszolgálat a bűnelkövetők által használt külterületi kerülőutakat, a vagyon elleni bűncselekményekkel leginkább érintett területeket.
Az előbb említett munkának meg is lett az eredménye. A kapitányságvezető tájékoztatása szerint 2007 hasonló időszakához képest 32,25 százalékkal, 2008 első 8 hónapjához képest 52,13 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma városunkban. 2009-ben eddig 347 bűncselekmény történt, ami 378-cal kevesebb, mint 2008 azonos időszakában. Az elért eredmény nem csupán a rendőrség érdeme, hanem a város polgármesteri hivatalának szakhatóságai, a polgárőrség és a közbiztonság megteremtésében szerepet vállaló szervek egyre összehangoltabb munkájának eredménye. Köszönet jár érte minden közreműködőnek.
Tisztelt Ház! Milyen tanulságokat vonhatunk le az elmondottakból? Mindenekelőtt azt, hogy a rendőrséget, mint tette például a szlovák állam, ahol 3 ezer új rendőr állt szolgálatba az utóbbi időben, mindenképpen meg kell erősíteni anyagi és létszám vonatkozásában egyaránt. Az összefogás szakértelemmel és anyagi támogatással párosulva eredményre vezet a bűncselekmények elleni harcban. A rendőrség megerősítése és anyagi támogatása nem elsősorban az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő és teljesen kivéreztetett, egyre több feladatot ellátó önkormányzat feladata, hanem a mindenkori kormányé. Sajnos azonban nem arról hallunk a rádióban, olvasunk a sajtóban, hogy a jelenlegi kormányzat mindent megtenne azért, hogy erős és hatékonyan működő rendőrségünk legyen, hanem ehelyett nap mint nap arról értesülünk, hogy több tízmilliós végkielégítéseket fizetnek ki a BKV-nál, állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetői mesébe illő milliós fizetéseket vesznek fel, és vagyonukat off-shore cégekbe menekítő vezetőkről szólnak a híradások.
A feladat elvégzése, mármint a közbiztonság megerősítése, mint annyi más területen, itt is az új, reményeink szerint polgári kormányra fog várni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés