VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajtóértesülések szerint a kormány közel kétezer kilométeres szakaszon szándékozik megszüntetni a vasúti közlekedést a decemberben esedékes menetrendváltozáskor. E kormányzati szándékkal szemben nemcsak a parlamenti ellenzék, de számos civil szervezet és több vasúti szakszervezet is erőteljesen tiltakozik.

Választókerületemben, a Csongrád megyei 4-esben a 147-es vasúti szárnyvonal kapcsán már korábban is felmerült a megszüntetés veszélye. 2006 novemberében írásbeli kérdéssel fordultam dr. Kóka János közlekedési miniszterhez, arra kérve őt, mérlegelje a körülményeket, hogy a szárnyvonal megmaradhasson. A miniszter úr akkor a válaszában kifejtette, hogy az említett Szentes-Csongrád-Kiskunfélegyháza szárnyvonal ügye a további egyeztetések és vizsgálatok sorába tartozik.

2007 novemberében interpelláltam a gazdasági és közlekedési tárcát, amelyben jeleztem, hogy az utazóközönség létszáma növekedett a szárnyvonalon, olyannyira, hogy a reggeli órákban a diákok és a munkába indulók szinte teljesen megtöltik a kisvonatot, így annak megszüntetése a legkevésbé sem indokolt. Garamhegyi államtitkár úr akkor azt válaszolta: vasúti mellékvonal megszüntetése, vagy ahogyan a képviselő úr említette, bezárása nem szerepel sem a kormány, sem a tárca céljai között. Akkor kifejtette: nem kívánunk ilyen mellékvonal-megszüntetést, mindaddig, ameddig az érintettekkel, a helyiekkel le nem zárult az egyeztetés.

Hiába azonban az adott szó, a kormány most mégis drasztikus mértékű vasúti leépítést akar végrehajtani, ráadásul semminemű egyeztetést nem hajtott végre, szemben az észérvekkel, szemben az állampolgárok érdekeivel.

Kérdezem tehát önt: miért kívánja felszámolni a 147-es vasúti szárnyvonalat, noha azon a vonalon a vonatközlekedés létfontosságú a térség állampolgárai, Szentes, Csongrád, Gátér, Kiskunfélegyháza és a környék lakossága szempontjából? Milyen érvekkel próbálja megindokolni a vasúti közlekedés tervezett leépítését?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu