TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Türelmesen kivártam ezt a háromnegyed órát, amíg a kétpercesek lementek, de erről eszembe jut egy kis anekdota is, Ágh Péter képviselőtársamnak is figyelmébe ajánlom. A múlt héten kezdődött el az általános vitája a nemzeti ifjúsági stratégiának és az idősügyi nemzeti stratégiának is, ahol az egyik képviselőtársam Ágh Péter figyelmét felhívta arra, hogy tanulhatna Iván László professzor úr mentalitásából, hogy milyen nyugodt természettel, milyen habitussal támogatta az idősügyi stratégiát. A mai napon is az idősügyi stratégiáról tárgyalva Iván professzor úr ismételten támogatásáról, konszenzuskereső képességéről tett tanúbizonyságot. Ágh képviselőtársam nem pont ebben jeleskedik, de ez valószínűleg korosztályi különbség is, mint ahogy az öreg bika és a fiatal bika türelmére vonatkozó különböző viccben szerepel ez. Szerintem ez ebből a szempontból jellemző.
Magam is most már azt szoktam mondani, most már közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz, éppen ezért lehet, hogy ez az utolsó vagy az utolsók közötti egyik alkalom, amikor ifjúságpolitikai témában én magam megszólalok, és az ifjúsági stratégiát egy olyan ügynek tartom, ami lehet, hogy hosszú ideig, azt mondom, hogy 20-30 évig készült, de mindenképpen eredmény, hogy idekerült az Országgyűlés elé. Köszönetet mondok mindenkinek, és én is a legutóbbi ülésen, amikor a múlt héten erről beszéltünk, akkor magam is a szakértőknek, a minisztérium valamennyi dolgozójának, az ifjúsági főosztály munkatársainak, külső szakértőinek és természetesen még egy területnek köszönetet kell mondani, a szakmai szervezeteken túl azoknak a pártokhoz kötődő politikai ifjúsági szervezeteknek, akik szintén részt vettek az elkészítendő anyag kimunkálásában. Ebből adódóan is, fideszes képviselőtársam nagyon korrekt magatartást tanúsított mind a múlt héten, mind a mai napon, de az ifjúsági stratégiát nem nagyon érintette a vitában. Vigyázott rá, nem lépett rá, úgy, mint a rossz táncos a ritmusra; nem lép rá, kerüli, nehogy véletlenül megsértse.
Az okait is el kell ennek mondanunk. A pártok ifjúsági szervezetei az ifjúsági stratégia benyújtása előtt több mint egy évvel már elkezdtek egyeztetni arról, hogy mi kerüljön ebbe az ifjúsági stratégiába, és sem pártpolitikai tételeket nem tartalmaz a stratégia, sem vallási, ideológiai gondolatokat nem tükröz vissza, mégis értékeket hordoz: család, emberség, humanizmus. Botka Lajosné képviselőtársam beszélt arról, hogy milyen fiatalokat szeretnénk. A stratégia pontosan arról szól, hogy hazaszerető, a hitében bármilyen oldalon is álló, de eldöntheti szabadon, tehát szabad ember, aki eldöntheti, hogy mit szeretne csinálni, szabad, hazaszerető, a családot értékként bemutató ifjúsági stratégiáról és fiatalokról beszél az előttünk fekvő anyag.
A szakemberek és az ifjúsági szakma, mert ez egy önálló szakma, az ifjúsági szakma - azt gondolom, a gyermek- és ifjúsági ügyek, az egy külön szakterület -, szinte teljes köre részt vett a kimunkálásában, hiszen nemcsak Budapesten az országos szervezetek vezetői vehettek részt a véleményezésében a nemzeti ifjúsági stratégiának, hanem regionális, úgynevezett - szép magyar szóval - roadshow keretében mutatták be a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, illetve a minisztérium munkatársai az ifjúsági stratégia tervezett anyagát. Ezeken a regionális tanácskozásokon a legkisebb településekről is eljöhettek a fiatalok, elmondhatták a véleményüket, és sok minden beépült. Sok olyan javaslat, amit például egy szervezet - nekem nagyon tetszett a szervezet neve: FIKSZ -, a Falusi Ifjúsági Közösségek Szövetsége tett, beépült az ifjúsági stratégiába.
De hogy ne csak települési vagy helyi szervezetekről beszéljek, hadd álljon itt egyik parlamenti képviselőtársamnak a múlt héten elmondott beszédéből egypár mondat. Rétvári Bence, a KDNP képviselője azt mondta: "Ugyanakkor nyilvánvalóan azért nem szabad afölött elmennünk, hogy itt jó pár szakembernek egy hosszú, 2-3 éves munkája ezt az eredményt, ezt a stratégiát megelőzte. Több olyan dolog van, ami visszaköszön a mostani verzióban, amire én emlékszem, hogy magam is fölvetettem." Magyarul, a Kereszténydemokrata Ifjúsági Szövetség javaslatát sikerült beépíteni például az ifjúsági stratégiába. "Tehát sokkal inkább olvasható, és mivel szélesebb körben hozták nyilvánosságra, és tényleg sokan olvasták, sokan fűztek hozzá véleményt, ez javított azért az anyag helyzetén, nyelvezetén és magyarságán." - jelentette ki Rétvári Bence KDNP-s képviselő.
Pettkó András MDF-es képviselő itt a plenáris ülésen is többször elmondta, hogy milyen előnyei vannak a nemzeti ifjúsági stratégiának. Azt kereste ő maga is ellenzéki képviselőként, hogy mi az, ami összeköt bennünket, nem pedig azt, hogy mi az, ami szétválaszt, de a bizottsági ülésen elmondott mondatait is hadd idézzem. Pettkó András MDF-es képviselő azt mondja a bizottsági ülésen: "Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Javaslom, hogy a bizottság támogassa a nemzeti ifjúsági stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitára való alkalmasságát, és mindenkit óvnék attól, hogy belemenjen az elmúlt 10-15 év ifjúságpolitikai vitáiba, abba, hogy mikor épül több lakás, mikor kaptak többet a fiatalok a kormánytól." Szászfalvi László KDNP-s képviselő: "Minden stratégia és program, de törvény is csak akkor ér valamit, ha abból valóság lesz. Keresztyén emberként hozzátehetem, hogy a reménység vész el utoljára, és bízzunk benne, hogy a jövőben jobb lesz, másképp lesz." - mondja egy KDNP-s ellenzéki képviselő.
Úgy látom tehát, hogy az idősügyi nemzeti stratégia és a most tárgyalt nemzeti ifjúsági stratégia abban mutat jó példát számunkra, hogy azt kereshetik néha a politikusok, mi az, ami összeköt, mi az, ami a jövőt szolgálja, mi az, ami a jövőről szól, 20-25 éves időtávlatban, ami Magyarország felemelkedését eredményezheti. Erre kiváló példa ez a nemzeti ifjúsági stratégia, ebben mutatnak ma példát a politikusok, hogyha támogatják a stratégia elfogadását.
És valóban, nem érdemes visszamenni az időben, hiszen a Winkfein Csaba és Ágh Péter között lefolytatott dig-dug vita arról szólt, hogy mikor kellett volna benyújtani a stratégiát. Én 2003-ban beszéltem erről először, úgy látszik, hogy már az öregebb bikák közé sorolható vagyok, hogyha a felszólalásom elején említett hasonlatot hozom, akik türelmesek, kivárják, és azt mondják, hogy jöjjön, az a lényeg, hogy kidolgozott legyen, és az a lényeg, hogy megvalósuljon. Sőt, ne csak a stratégia kerüljön be elénk, hanem egy cselekvési programterv is készüljön a minisztériumban, amelyik 2-3 évente felülvizsgálatra kerül, és a mindenkori kormányok a stratégia alapján, a hosszú távú stratégia alapján rövid távon is meg tudják valósítani azokat a célokat, amelyeket a kormányzati ciklusuk ideje alatt kitűztek maguk elé.
A türelem tehát ebből a szempontból fontos volt, s valóban nem érdemes visszamenni, hogy ki mikor mit nyújtott be vagy mit nem nyújtott be, mert valóban, Deutsch Tamás miniszterségének ideje alatt nem sikerült se törvényt, se stratégiát benyújtani, de ugyanígy elmondható ez az elmúlt hét évről is; most pedig itt van előttünk, tárgyaljuk, sőt négy-, illetve ötpárti támogatást bírhat maga mögött.
A tandíjról is esett itt szó. Én nagyon jól emlékszem 1993-ból a Fidesz választási füzetére, amelyben a tandíj gyors, radikális, azonnali bevezetését követelte Deutsch Tamás, Orbán Viktor, Szájer József fiatal demokrata politikusok, '93-ban. Hát, értékrendet az ember nem vált minden nap, mint más a fehérneműt, de persze vannak ebben is azért átmenetek, különböző pártok más- és másképp csinálják ezt, de elképzelést, a helyzethez, a világgazdasági helyzethez, illetve a magyarországi gazdasági helyzethez igazított álláspontot viszont változtathatnak. Így változott a Fidesz álláspontja is valószínűleg, mert '93-ban a Fidesz kiadott választási programjában is tandíjpárti volt, ma már nem az. De azt gondolom, az ifjúsági stratégia például nem tandíjról kell hogy szóljon, vagy nem azokról a konkrét ügyekről kell hogy szóljon, hogy merre kell mennünk, hanem irányokat fogalmazzon meg, és ezt teszi nagyon helyesen a nemzeti ifjúsági stratégia. Akkor is, amikor ifjúsági szakmáról beszél, és többen azt mondják, hogy mi ez, hogyan kerül ide.
Az 1990-es években alapítottuk meg Heves megyében a Heves Megyei Ifjúsági Kerekasztalt. Több mint száz ifjúsági vagy ifjúsággal foglalkozó szervezet vett ennek a munkájában részt, a cserkészektől az úttörőkig, az akkori Baloldali Ifjúsági Társulástól, a BIT-től kezdve a KÖSZ '90-ig, ami akkor a Fidelitas jogelődje volt, a Vöröskereszt Ifjúságsegítő Szolgálat, számos szerveződés. Több dologra jó volt ez a kerekasztal. Egyrészt kiváló lobbitevékenységet tudtunk végezni, ha összefogtunk. Magyarul, ha a fiatalok összefognak, akkor tudnak érdeket érvényesíteni, akkor tudnak előbbre vivő ügyek mentén összefogva segíteni a korosztályuknak, és egyébként Magyarországnak is.
Mire volt jó a Heves Megyei Ifjúsági Kerekasztal? Nemcsak lobbizni, hanem arra is, hogy érdekegyeztetési platform volt, egy olyan felület, ahol össze tudtunk gyűlni beszélgetni, ugyanúgy, ahogy országosan a Miszot vagy más későbbi ernyőszervezetek össze tudtak gyűlni, és beszélgetni, egyeztetni tudtak arról, hogy mi az érdeke valamennyi ifjúsági szervezetnek. És természetesen arra is jó volt, hogy amikor az érdekegyeztetésünk lezajlott belül, a kerekasztalon belül, akkor utána "a" hatalomhoz fordulva, az önkormányzatokhoz - számunkra akkor elképesztő magasságokban zajló eseményeknek lehettünk külső szemtanúi, hogy az önkormányzati testületi ülésen mik történnek, és ott miről szavaznak -, fiatalokként odamentünk, nem egyenként, akik hagyják magukat leszalámizni, hanem együtt, összefogva, és akár a települési, akár a megyei önkormányzathoz fordulva tudtunk eredményeket elérni.
(13.20)
Ekkor jött létre például Egerben a városi diákparlament, amely azóta is rendszeresen megrendezésre kerül. Én már régen nem is tudom, hogy hol volt a legutóbbi diákparlament, de még mindig működik, és mind a mai napig intézményesített rendszere van annak, hogy a diákok, az egri középiskolás diákok például véleményt nyilváníthassanak, mert a diákparlamenten városi diáktanácsot választanak, akik az önkormányzatnak partnerei. Létrejött akkor olyan önkormányzati rendelet, amit sikerült elérnünk, hogy megszülessék, amely például az ifjúságot érintő kérdésben kötelezővé tette az érdekegyeztetést az önkormányzat és az ifjúsági érdek-képviseleti szervezetek között, az Országos Érdekegyeztető Tanács mintájára. Számos ügy indult el ebben az időben, mert eredményeket tudtunk elérni az ifjúsági szakma révén.
Bár akkor is voltak olyan helyi, lokális politikusok, akik azt mondták, hogy ifjúsági ügyek, hát nézzük, az akár egy villanyoszloppal is felér, mármint költségvetési tétel, esetleg egy kilométer utat is szántak volna erre. Tehát pontosan, amiről Botka Lajosné beszélt, ez nem feltétlenül materialista kérdés, hanem éppen az, hogy az embert, az értéket kell benne nézni. Sőt volt olyan is, aki azt mondta, hogy az ifjúsági üggyel mi foglalkozzunk. Meghívtunk egy polgármestert egyszer előadást tartani, és mondta, hogy mi kérem, az önkormányzat foglalkozunk ifjúsági üggyel, hiszen működtetünk iskolát, óvodát, és egyébként pedig működik a gyermekétkeztetés, és ezzel ők azt mondták, hogy elintézték az ifjúság ügyét - ettől sokkal bővebb.
Akár horizontálisan, akár vertikálisan nézzük ezt a területet, sokkal bővebb ügyről van szó, a fiatalokkal való foglalkozástól, a szabadidő hasznos eltöltésétől kezdve a sporton át a felsőoktatáson át mindennel foglalkozik, és mindennel, de semmivel, ugyanakkor sok esetben, önellentmondás, de valóban így van, hiszen az ifjúság élethelyzetéből adódóan különböző igényekre, különböző ügyekre kell hogy figyeljen. Egy 8-12 éves korosztályba tartozó gyermek vagy kis fiatal felnőtt, fiatal kamasz esetében az igények teljesen mások, mondjuk, a közösségi létre, mint egy 30 éves fiatal esetében. Teljesen más ügy foglalkoztatja a 14-15 éves, pályakezdés előtt álló vagy középiskolai tanulmányait elkezdeni vágyó fiatal kamaszt, mint mondjuk, egy huszonévest, aki éppen az otthonteremtés, a munkahely megtalálása vagy éppen a családalapítás előtt áll.
Ezekre az ügyekre, még egyszer mondom, horizontális és vertikális vetületben kell választ adnunk, és ebben a stratégia segítséget nyújt, jövőképet, víziót vázol fel 20-25 évre a mai magyar fiatalság számára. Értékalapú, értéket közvetítő ifjúsági stratégia van előttünk, amely sem politikailag, sem ideológiailag, sem vallási szempontból nem ragad le egy-egy irányzatnál, de mégis értékeket közvetít, amely a fiatalok számára követhető.
Még egyetlenegy említésre méltó esemény az utóbbi időből: aláírásgyűjtést kezdeményeztek civil szervezetek, fiatalok, hogy az ifjúsági törvény megszülethessék. A magam részéről elfogadhatónak, sőt támogatandónak tartom, hogy ifjúsági törvény szülessék a Magyar Országgyűlésben. Tudom, sokan ennek ellene vannak, hiszen az "előnyt az ifjúságnak, előnyt a jövőnek" jelszó nem mindig jár pozitív élményekkel együtt. Voltak ennek szemtanúi és elszenvedő alanyai '98-2002 között, de egyébként a mi oldalunkról is lehet hasonló élményekről beszámolni, amikor negatív visszhangra talál az, amikor a fiatalok túl sok esélyt, túl sok lehetőséget kapnak, de azt gondolom, hogy ez is majd kiforrja szépen lassan magát. Mégis fontos lenne, hogy egy ifjúsági törvény megszülessék, az Országgyűlés erről szavazzon a későbbiekben.
Hogyha megengedik, akkor egy, a múltkor is említett szólással élnék, ami egy konferencián hangzott el, egy ifjúsági ügyekkel foglalkozó konferencián azt mondta az egyik fiatalember, hogy olyan, a számára fontos ügyekkel foglalkozó stratégiát szeretne látni itt az Országgyűlés falai között, amely az ő problémáira megoldást talál, neki pedig három ügy van, amivel foglalkozik, ez a kéró, meló, okosság. Tehát ez az iskola, a lakhatás és a munkahely. Ennek a korosztálynak például, a huszonéves, harmincéves korosztálynak ez volt a fontos, vagy ez a fontos, a másik korosztálynak teljesen más kérdések a fontosak. Ha ő így tudta megfogalmazni, hogy kéró, meló, okosság, akkor számára ez a fontos, adjon választ erre is. Aki egyébként szuperlatívuszokban beszélve tudja elmondani, hogy mi a számára fontos a következő húsz évben, akkor ahhoz biztosítsunk megfelelő stratégiát.
Mindenesetre a legfontosabb az az, hogy ez a stratégia azt mutatja meg, mi az, ami bennünket összeköt, nem pedig azt, hogy mi az, ami bennünket szétválaszt, és ez a stratégia jövőképet mutat a magyarországi fiataloknak, a magyar fiataloknak.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban. Pettkó András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés