WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Javaslom, hogy a stratégiáról beszéljünk. Azért azt tisztelettel megteszem, hogy én a kormánynak is megköszönöm a munkáját. Azért az érdekes, hogy a kormánynak nem köszönjük meg, mondja Ágh képviselő úr, de a minisztérium munkatársainak pedig megköszönjük. Azt gondolom, hogy úgy illendő, hogy mindenkinek köszönjük szépen, aki ebben a szakmai munkában és előkészítésben részt vesz.
Nem véletlenül kezdtem úgy a hozzászólásomat, hogy sajnálom, hogy nincs itt se Rétvári képviselő úr, se Ágh képviselő úr, hiszen úgy azért nehéz vitatkozni, hogy nincsenek itt a teremben. De azért érdekes volt, hogy a végére ideérkezvén azonnal hozzá is szóltak, és onnan idézett is. Mondjuk, az érdekes lett volna, hogy a hozzászólásom elejéből idéz, mondjuk, Ágh képviselő úr, úgy, hogy nem is hallja, de azért azt javaslom, hogy majd a hozzászólásom teljes szövegét érdemes elolvasni a parlament jegyzőkönyvéből.
Végül pedig az egy érdekes elszólás volt, hogy már Ágh képviselő úr bejelentette, hogy meg is nyerték a következő választást. Javaslom, hogy várjuk meg azért a jövő évi parlamenti választásokat, addig pedig azt gondolom, hogy arra van a mandátumunk, hogy dolgozzunk, és erre még van bő fél évünk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés