WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egyrészt örülök annak, hogy várhatóan - remélem, hogy várhatóan - mind az öt parlamenti párt támogatja a nemzeti ifjúsági stratégiát. Annak nem örülök, hogy mutogatunk egymásra, hogy kinek mikor kellett volna ezt az előterjesztést behoznia. Mondhatnánk, hogy jó lett volna 2001-2002-ben is még az Orbán-Torgyán-kormány idején olvasni egy olyan előterjesztést, amely segíti a fiatalokat. De nem ez a lényeg, hanem a lényeg, hogy itt van előttünk ez a stratégia, amely egy nagyon jó szakmai alapon fekszik, és ha van érdemi módosító javaslatunk, akkor azt tegyük le, ha meg nincs, akkor pedig ebben a formában javaslom, hogy egyhangúlag fogadjuk el.

(13.00)

Végül pedig köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a munkának, ennek a szakmai előterjesztésnek az előkészítésében, és segítette, hogy ma erről tárgyalhatunk itt a parlamentben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu