LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm államtitkár úr válaszát. Vitában állunk, továbbra is azt állítom határozottan, hogy az érintett kormányhatározat ellentétes a törvény rendelkezéseivel, szellemével, betűjével egyaránt. Amit ön említett számot, a 30 milliárdos nagyságrendű éves bevételhez, adóbevételhez képest az egymilliárd forintos támogatás, amely távhő-korszerűsítésre, felújításokra fordítódik, elenyésző összeg, nem szolgálja azt a célt, amiért a Robin Hood-adót megszavazta ez a parlament. És egyébként ez a felfogás, ez az intézkedéssorozat, ez a kormányhatározat az átmeneti válságkezelő kormány programjával és annak írott szövegével is ellentétes.

Sajnálom, de a válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu