KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, vegyék komolyan ezt az ügyet. Azzal, hogy a honlapon szereplő tehénkétől "tejminátor" koktélt lehet rendelni, egészen biztosan nem fog megoldódni az ágazat problémája.
Engedje meg, hogy szó szerint idézzek az idei költségvetés törvényjavaslatából: "Az 'Igyál tejet' program piacszabályozó jellege mellett a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetését elősegítő szociális intézkedésnek tekinthető. Az iskolatejprogram az EU-n belül is támogatott tevékenység. A nemzeti kiegészítő támogatás 2010. évi összege 400 millió forint." Zseniális! Úgy vesznek el, mintha adnának, ugyanis a 2009. évi támogatás 900 millió forint volt.
Államtitkár Úr! Csak emlékeztetni szeretném, hogy az Orbán-kormány ideje alatt erre egymilliárd forintot biztosítottunk. Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés