DR. TABAJDI CSABA (Európai Szocialisták): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Magyar Országgyűlés! A magyar szocialisták által támogatott kormány 2010. évi költségvetése egyszerre felel meg a világgazdasági és a hazai gazdasági szerkezeti kihívásoknak, az uniós trendeknek, szociálisan nem ellehetetlenítően szigorú, és egy nagyon komoly nemzeti felelősségérzet hatja át, mert választás előtti évben egy vezető kormánypárt részéről ez egy nem kis politikai áldozat, ami azt jelzi, hogy a magyar szocialisták számára a nemzeti érdek felülírja a pártérdekeket.

Kedves Képviselőtársaim! Sajátos dolog európai parlamenti képviselőként megszólalni ebben a Házban, amelyben több mint 14 évet eltöltöttem. Egyszerre látom Magyarországot belülről és egy kicsit oldalról, azért nem mondom, hogy felülről, mert nagyon nem szeretném, ha Brüsszel Budapest és bármelyik tagállam feje fölött lenne. De kicsit oldalról ránézve Magyarországra, azt kell megállapítanom, hogy fájdalmasan hiányzik a nemzeti önértékelés, a más országokkal való reális összehasonlítás, az, hogy mi egyrészt a 27 tagállammal összehasonlítva lássuk önmagunkat. Azt kell látnunk, hogy a 2010. évi költségvetés figyel arra, amivel az Európai Unió is egyetért, hogy a világgazdasági válság, bár az elmúlt két hónap ad némi reményt, még nem múlt el, ezért nem árt óvatosnak lenni, tehát mind magyar, mind uniós szempontból változatlanul ébernek kell lennünk, és ez a költségvetés ennek a nemzeti és uniós követelménynek egyszerre megfelel.

Nyilvánvaló, hogy ezt a költségvetést támadják a jobboldali populizmus oldaláról, és támogatják a neokonzervatív, neoliberális oldalról is. A jobboldali populizmus nem ad választ arra az egyszerű, bár nagyon fontos kérdésre, hogy miből finanszírozható több szociális és egyéb ellátás, miből élénkíthető a kereslet. Nagyon örülne az ember, hogyha egy ilyen exportkitettségű ország, mint Magyarország, a külpiacokra jobban tudna támaszkodni, de sajnos jövőre Németország, a legnagyobb exportpiacunk csak 0,3 százalékkal fog bővülni, tehát Magyarország exportlehetőségei rendkívül korlátozottak. Megjegyzem, e szempontból a BRICK-országok, benne Kína nagyon fontos kitörési pont lehet Magyarország számára.

A neokonzervatív és a neoliberális populizmus pedig nem számol az ország szociális teherbíró képességével. Elhangzott ebben a parlamentben egy konzervatív európai parlamenti képviselőtársam részéről egy olyan beszéd, amely nem számol azzal, hogy a magyar társadalom eljutott a szociális tűrőképesség határához, ez a költségvetés ezt a tűrőképességet is figyelembe veszi. Kossuth a politikát az exigenciák tudományaként fogalmazta meg, és tulajdonképpen ez a költségvetés a világgazdasági és hazai strukturális szerkezeti kihívásokat, exigenciákat pontosan és világosan tükrözi. Az MSZP politikai ellenfelei mintha nem vennének tudomást arról, hogy mi ment végbe a világban.

Kedves Képviselőtársaim! A fejlett világ elveszített 35 000 milliárd dollárt, a fejlett világ tízéves GDP-jéből egy teljes év elveszett. Tehát ez a pénzügyi, gazdasági cunami, ami megrázta a világot, amely letaglózta az Európai Uniót, és különösen érzékenyen érinti az új tagállamokat, benne Magyarországot, mert abban nincs vitánk az ellenzéki képviselőkkel, hogy ez a válság rendkívül érzékenyen érinti, de a világgazdasági válságot ennek a kormánynak és ennek a koalíciónak vagy a magyar szocialistáknak a nyakába varrni, azt kell mondanom, kedves képviselőtársaim, nem méltányos, sőt azt kell mondanom, mintha nem vennének tudomást arról, hogy mi zajlik a világban. 2009-ben az összes uniós tagállamban egyedül Lengyelországban, köszönhetően a nagy belső piacnak, nő a GDP, mindenhol növekszik a GDP.

Néhány évvel ezelőtt fideszes képviselőtársaim bezzegországként aposztrofálták Szlovákiát, bezzegországként aposztrofálták a balti államokat. Számomra sem magyarként, sem uniós állampolgárként nem vigasz mindaz a zuhanás, ami a balti államokban végbemegy, mert az dráma az ott élők számára, hogy 10-11 százalékos GDP-növekedésről most zuhannak körülbelül 25-öt, 27-et, mert 17,5 százalékkal csökken a GDP a balti államokban ebben az évben.

Ennek beláthatatlan szociális következményei vannak. Vagy az általunk korábban irigyelt Szlovákiában, ahol tavaly még 6 százalékos volt a GDP, idén 4-6 százalékkal zsugorodik, tehát ők is megélnek egy 10-12 százalékos esést vagy zuhanást, vagyis egy általános európai trendről van szó.

Elnök Úr! Ezzel ön - mint aki a foglalkoztatás egyik kiváló szakértője - és mindannyian szembesülünk, azzal a problémával, hogy ez a pénzügyi válság átnőtt gazdasági visszaesésbe, ez most átalakul egy foglalkoztatási és szociális válsággá. Ez a költségvetés megpróbálja ezt a foglalkoztatási és szociális válságot megelőzni és kezelni.

Nemrégiben olvastam Harrach elnök úrnak egy nyilatkozatát, amelyben elismerte az "Út a munkához" program jelentőségét, annak ellentmondásaival együtt. Nagyon fontos, hogy a kormány költségvetése, teljes összhangban az uniós törekvésekkel, hogy nincs ma fontosabb feladat Európában, mint a munkahelyek megtartása, részben út a munkához, másrészt a szociális rendszer átalakításával, hogy segély helyett munkát, másrészt az élőmunka terheinek csökkentésével olyan irányba lép ez a költségvetés, amely Magyarország versenyképességét, illetve a foglalkoztatást segíti.

(19.00)

Kedves Képviselőtársaim! Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy az uniós forrásokról is szót ejtsek. Képviselőtársaim ezt már említették. Nem lep meg, időnként az az érzésem, hogy Deutsch képviselőtársam vagy Áder képviselőtársam mintha nem is ugyanazt az országot képviselné, vagy nem ugyanabban az országban élnénk, hiszen a tények makacs dolgok. Ami az uniós források felhasználását illeti: nem hiszem, hogy segít Magyarországnak, benne a többségében Fidesz többségű önkormányzatoknak meg a magyar vállalkozói szférának, ha megkérdőjelezzük Magyarország képességét. A kormányt lehet pocskondiázni, de aki az uniós pénzek felhasználását kérdőjelezi meg, az nemcsak a kormányt kérdőjelezi meg, hanem mindazokat a szereplőket, akik az uniós források felhasználói. E tekintetben azt kell mondjam - és ez nemcsak a kormányt dicséri, hanem dicséri az önkormányzatokat és dicséri a vállalkozói szférát -, hogy Magyarország a rendelkezésre álló források egynegyedét már lekötötte, szemben a régió tagállamaival, amelyek csak 11 százalékot kötöttek le. De mondok egy másik adatot, az Európai Bizottság szeptemberi adatát - nem valamiféle balliberális forrás, az Európai Bizottság adata, képviselőtársaim -: Magyarország a támogatási kérelmek arányában, a kifizetések tekintetében a harmadik helyen van, Németországot és Lengyelországot követően. S mondhatnék és mondok is még egy adatot, amely nagyon jellemző. A kohéziós alapokból finanszírozott nagyprojektek esetében huszonhármat nyújtott be Magyarország, a huszonhétből csak egy ország nyújtott be többet, Lengyelország, huszonnégyet. Kis különbség van a két ország mérete között! Magyarország huszonhárom nagyprojektjéből tizenegyet pozitívan elbírált, többek között Kósa polgármester úr egyik pályázatát is, nagyon helyesen, meg mások pályázatát is, míg Lengyelország esetében a huszonnégyből hármat.

Kedves Képviselőtársaim! Nem szívesen teszek kritikai megjegyzést, de azt kell mondjam, semmire sem vezet az a hungaropesszimizmus, amely a politikai játszmákban Magyarországon megjelenik. Számunkra, európai parlamenti képviselők számára, s számomra, mint a szocialista delegáció tagja számára nincs Fidesz-Magyarország, nincs szocialista Magyarország, egy Magyarország van, annak az érdekeit kell Brüsszelben képviselni. Nem az a baj, hogy csatározás van ebben a parlamentben, képviselőtársaim. Azt kell mondjam szomorúan, hogy huszonhetedikek vagyunk a huszonhét tagállam közül, mert pártharcok máshol is vannak, de ebben a parlamentben a megegyezés minimuma sincs azokban az ügyekben - lásd uniós források -, amelyekben meg kellene egyeznünk.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a költségvetés nemzeti, uniós és nemzetközi kényszerek szülötteként a magyar szocialisták számára vállalható. Vállalható, nem választási költségvetés, ez egy nemzeti költségvetés, amelyet reményeim szerint jövő tavasszal a választók is méltányolnak, de ha nem méltányolnak, akkor is a történelem ítélőszéke előtt a magyar szocialisták nyugodt lelkiismerettel vállalhatják ezt a költségvetést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu