FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon rövid leszek, nem szeretném kihasználni a két percet, de olyan fontos dolgokról beszélt dr. Hankiss Ágnes képviselő asszony, hogy kénytelen vagyok reagálni rá.
Hozzászólása elején nagyon szimpatikus volt az a hangütés, amit ön elkezdett. Nagyon komoly témát vetett fel. Sajnos a végére rá kellett jönnöm, hogy vagy információhiányban szenved, vagy egy az egyben párttársai információira támaszkodik, és az nagyon torz. Szeretném önt biztosítani róla, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetője, akik miatt önök bojkottálták, az ön itthoni pártja a szakszolgálatok felügyeletét és a civil kontrollt, ő betöltötte az Európai Unió polgári titkosszolgálatokat felügyelő szervezetének soros elnöki posztját, és nagy elismerést váltott ki. Ezt hivatalos iratban megküldték az ottani szervek.
Szeretném elmondani, hogy a magyar rendőrség tagja mind az Europolnak, mind az Interpolnak, és információink szerint szakmai munkáját elismerés övezi. Szeretném elmondani önnek, hogy a bizottsági vitában támogattuk a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetési javaslatát, szakmailag alátámasztották a szervek vezetői, hogy el tudják végezni jó színvonalon a munkájukat. Szeretném elmondani még egyszer, hogy az ön aggodalma nem tükröződött az itthoni munkában, másfél évig nem vettek részt ennek a bizottságnak a munkájában az ön képviselőtársai. Nagyon-nagyon nehéz volt így gyakorolni a civil kontrollt. Mi nagyon tapintatosak voltunk végig ebben az ügyben, és nem foglalkoztunk, csak olyan felszínes ügyekkel, ami szükségszerű volt. Ma már teljes a bizottság, és ez nagy örömünkre szolgál.
Én tehát nem aggódom sem a polgári szolgálatok, sem a rendőrség nemzetközi munkája miatt, itthon pedig meglesz ennek a fedezete.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés