MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elég borzasztó ilyen szavakat hallani Tátrai (Sic!) úr szájából, de van erre egy népi közmondás.
Én azt gondolom, hogy Herényi Károly fogalmazta meg azt, ami itt valamennyiünk felelősségét terheli, hogy valóban, a nagy ellátórendszerek átalakításához nem álltunk hozzá. Mi legalább elmondhatjuk, hogy nekiálltunk, képviselő urak. Viszont van egy csomó kétharmados törvény, amelyhez önök nem voltak partnerek, ezt azért tegyük hozzá, és azért a felelősséget így kell tekinteni.
Úgy nem lehet reformot csinálni, hogy mi azt mondjuk, hogy egy kicsit húzzuk meg a nadrágszíjat, önök meg azt mondják, hogy nem, ki kell engedni a nadrágszíjat, azért, mert az emberek a könnyebbet választják, és nagyon normálisan választják a könnyebbet. Így nem lehet! Azt gondolom, hogy megvannak az első eredményei a 2006-os reformoknak, és ezeket az eredményeket talán önök is nézték, hogy a külső finanszírozási szükséglete az országnak nagyon jelentős mértékben lecsökkent. Amíg még 2002-ben is 7 százalék körüli bruttó hazaitermék-arányos külső forrás kellett az ország finanszírozásához, bizony az idén lemegyünk 3-2,8 milliárd euróra, jövőre 3 milliárd körüli euróban fog ez stabilizálódni.
Nem voltak partnerek a kórházak, az önkormányzatok vagy akár az állami vállatok stabilizálásában. A nagy ellátórendszerek közül majdnem ugyanannyi kórház maradt, mint amikor nekiálltunk a reformoknak. Az önkormányzatok vonatkozásában kiadták a jelszót, hogy eladósítani az önkormányzatokat. Kérem, 528 milliárdnyi kötvényt bocsátottak ki az önkormányzatok. Mi ez, ha nem kockázat egy költségvetésben, amikor a kormány spórol, és 2010-ben 150 milliárddal fog a központi kormányzat kevesebbet elkölteni? Az elmúlt években már egyébként hasonló nagyságrendű csökkentések történtek, amíg a fideszes önkormányzatok szórják a pénzt, néha presztízsberuházásokra.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból. - Babák Mihály: Ez miket beszél?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés